Kórházba került a Treviso kapusa

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2004.02.07. 23:04
Címkék
Vendéggyőzelemmel kezdődött a Serie A 20. fordulója, méghozzá az idegenben sorozatban harmadik diadalát arató (!) Lecce veronai sikerével.
A találkozót a hazaiak kezdték jobban, Cossato fejese csaknem meghozta a vezetést a sárga-kékeknek, a második negyedóra elején azonban Siviglia jól használta ki Marchegiani kapus hibáját, és a Leccének szerzett vezetést. Öt percre rá a piros-sárgák gólzsákja, az uruguayi Chevanton pazar szabadrúgásból duplázta meg az előnyt, amelyet a félidő hajrájában az Intertől nemrég visszakapott Luciano (az egykori Eriberto) csökkentett újra egygólosra.Szünet után a Chievo elkeseredett rohamokat vezetett az egyenlítésért, de Cassetti fejes gólja pontot tett a meccs végére, igaz, a hajrában D’Anna tizenegyesből újra szépített. Győzelmével a Lecce folytatja menekülését a kiesőzónából.Vasárnap hét mérkőzéssel, köztük a nagyon várt Roma-Juventus rangadóval folytatódik és fejeződik be a 20. forduló.Végül említsük meg, hogy milyen botrányos eset történt a péntek este lejátszott Treviso–Verona másodosztályú bajnokin: a találkozó 37. percében egy petárda eltalálta Jean Francois Gillet-t, a Treviso belga kapusát, aki azonnal elájult. A játékos később magához tért, sőt, folytatta a mérkőzést, de a találkozó lefújása után kórházba szállították, és vasárnapig vagy hétfőig bent is tartják megfigyelésen. A szurkolók egyébként – példamutató módon – azonnal elfogták a tettest, és átadták a rendőröknek, akik letartóztatták a 35 éves férfit.Tv: a Sport1 vasárnap 20.15-től élőben közvetíti a Roma–Juventus rangadót A-liga
20. forduló, szombati mérkőzések: Chievo–Lecce 2–3 (Luciano 45., D’Anna 88. – 11-esből, ill. Siviglia 16., Chevanton 21., Cassetti 57.), Udinese–Bologna 1–3 (Jankulovski 45., ill. Locatelli 21., Nakata 47., Colucci 89.)
A többi mérkőzést vasánap rendezik meg.

A bajnokság eredményei

B-liga
26. forduló, előrehozott mérkőzés: Treviso–Verona 0–2 (Myrtaj 10., Adailton 55.)
A többi mérkőzést vasárnap, illetve hétfőn játsszák.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
5 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
5 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik