A futball nélkül nem tud élni

Nem kis feladatra vállalkozott a kartográfus: nem elég, hogy egy igényes világtérkép legyártásával bízták meg, 69 izzóval kellett azt felszerelnie. A „villogó pöttyök” jelzik ugyanis, hány helyen járt idáig Temesvári Miklós.

„Egyik sem volt turistaút, a legtöbbet a futballnak köszönhetem” – mondta a FIFA-instruktorként a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél is elismert szakember, jelezve, hogy eddigi „munkahelyeit” jelölik a sárga fények. A legújabb állomás pedig Magyarország: június 22-e óta a 68 éves szakember vezeti az edzőbizottságot.
Egy nagy levegő, és…

„Van dolgunk bőven – vág bele mondandójába Temesvári Miklós. – Mindenekelőtt szorosabbra kell fűzni a szövetség és az edzők kapcsolatát. Ugyanez vonatkozik az edzők egymás közötti viszonyára is, mert bizony sokszor nem ideális a kapcsolat néhány kolléga között. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy összevesznek, de mint mindenen, az ő viszonyukon is lehet javítani.”

Nem a már említett életkora miatt, hanem a sportágban eltöltött évtizedek okán állítjuk: Temesvári Miklós, öreg rókaként, tudja, mit beszél. Edzői karrierjét 1970-ben kezdte, idehaza – többek között – ült a Nyíregyháza, az Újpest, a Tatabánya, a Debrecen és a Diósgyőr, valamint az utánpótlás-válogatott kispadján, majd meglehetősen távol a hazától, a Maldív-szigeteken, Kuvaitban, Szudánban és Albániában edzősködött, további harmincöt országban pedig a FIFA megbízásából előadásokat tartott.

„Nem dicsekvésképpen mondom, ám úgy érzem, sikeres pályafutás áll mögöttem. Ezek után roppant megtisztelőnek tartom, hogy Kisteleki István felkérése nyomán engem bíztak meg az edzőbizottság vezetésével. Nem tagadom, volt bennem tüske, hogy az elmúlt négy-öt évben nem számítottak a munkámra; nem vagyok az a tolakodó típus, nem volt mindenáron szükségem állásra, de jólesett volna, ha a szövetség előző vezetése legalább egyszer felhív. A helyzet az, hogy hiába próbáltam, foci nélkül nem tudok élni. Természetesen nem én leszek az, aki megváltja a magyar labdarúgást, azonban segíteni, remélem, tudok.”
Akik Temesvári Miklós munkáját segítik, azok elsősorban a bizottság tagjai: Lengyel Ferenc, Mészöly Géza, Nagy László, Pölöskei Gábor, Pusztai László, Sisa Tibor, Teszler Vendel és Ubrankovics Mihály állandó résztvevője az üléseknek.

„Teszler Vendel, Pusztai László és Pölöskei Gábor az előző testületnek is tagja volt, a többieket, ha fogalmazhatok így, én választottam – hirdetett csapatot az elnök. – Nem az elfogultság mondatja velem, de jó összetételű társulat ez. Mindannyian társadalmi munkában végezzük a dolgunkat, egy forintot sem kapunk ezért, ám nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szívesen csináljuk. S hogy mit csinálunk? Az edzőbizottság tulajdonképpen az MLSZ szakmai tanácsadó testülete, véleményeznünk kell a különböző válogatottak felkészülését, eredményeit, elemezzük az együttesek élén álló szakemberek tevékenységét. Ezt a munkát nem lehet elszigetelten végezni, éppen ezért ahová csak lehet, igyekszem eljutni. Féltucatnyi élvonalbeli csapatnál már jártam, s az NB II-es együtteseket is beleszámítva még negyvenkét helyre látogathatok el. Közben, Bicskei Bertalannal, az edzőképzés vezetőjével, szervezem a szakemberek továbbképzését, ami szintúgy hálás feladat.”

Temesvári Miklós eztán arról mesél, hogy a minap a kezébe került egy 1974-es Népsport, amelyben arról olvasott, hogy az edzőbizottságot akkor Baróti Lajos irányította – harminckét esztendő nagy idő: a szervezetnek akkor még nem kellett érdekvédelemmel foglalkoznia. Manapság már igen…

„Ha egy klubnál valami gond van, rendre az edzőbe rúgnak bele elsőként, és ez azért mégsem járja – utal a már-már menetrendszerinti váltásokra Temesvári Miklós. – Az a baj, hogy egy szakvezetővel gyakorlatilag bármit megtehetnek, ötször elbocsáthatják, és ötször visszahelyezhetik az állásába. Nem azt mondom, hogy bizonyos esetekben nem kell váltani, de egyesek példát vehetnének a Manchester Unitedről, ahol Alex Ferguson már húsz éve élvezi a vezetők bizalmát – és ezt nem azért mondtam, mert az ezerkilencszáznyolcvannégyes Újpesti Dózsa–Aberdeen KEK-párharc óta jó a kapcsolatom az akkor még a skót csapatot irányító szakemberrel… A vezetőnek az a dolga, vagy legalábbis az lenne, hogy mielőtt szerződést köt egy edzővel, informálja le, s ha úgy dönt, hogy ez az ember kell neki, akkor álljon ki mellette. Nem szabad megalázni az edzőket! És elhihetik nekem: nehéz, de szép szakma a miénk.”