Szerény múlt, nem múló remény

Ha egy pillantást vetünk a Primera División tabellájára, akár még a rangadó kategóriájába sem sorolnánk be a találkozót, mert igaz ugyan, hogy a Barcelona jelentős előnnyel vezeti a bajnokságot, csakhogy a Villarreal mindössze a nyolcadik. Az érdeklődés magyarázata a vendégek (közel)múltjában, illetve az idei BL-szereplésében keresendő.

Kezdjük a végén: a Villarreal fennállása során először indulhatott el a legpatinásabb európai klubtornán az ősszel, ám a tapasztalatlanság – eddig – nem párosult eredménytelenséggel, Manuel Pellegrini tanítványai a jövő héten az Arsenal ellen az elődöntőben folytathatják bámulatos szereplésüket. Ez az európai vitézkedés egyébként máris választ ad arra, hogy a színe alapján „sárga”, teljesítménye miatt „atom” tengeralattjárónak becézett gárda miért csak a középmezőnyben tanyázik hazája pontvadászatában: a kettős terhelést csak a legnagyobb klubok, a legerősebb keretű csapatok bírják szuflával, lám az Arsenal is csak az ötödik a Premiershipben, pedig mennyivel több pénzük van a keretük megerősítésére!

A BL-ig ugyanakkor hosszú és rögös út vezetett. Az 1923-ban – fekete-fehér színekkel – alapított egyesület sokáig csak a tartományi divízióban szerepelt, és csak a hatvanas évek végén adott először „életjelt” magáról, amikor feljutott a másodosztályba. Ott azonban nem vert gyökeret, az ingázás jellemezte a csapat életét, mígnem az 1991–1992-es szezonban ismét kivívta a második ligás tagságot. Ezzel új időszámítás kezdődött a klubnál.

Felfigyelt ugyanis a Villarrealra Fernando Roig, Valencia tartomány egyik leggazdagabb vállalkozója, akit – miután jókora tőkeinjekcióval támogatta az egyesületet – 1997-ben elnökévé választott a klub. Egy évvel később már az élvonalban volt a Villarreal – az első Primera División-mérkőzését a Real Madriddal játszotta a Bernabéuban (1–4), a Madrigalt pedig a Celta Vigo avatta fel az első osztályban (1–1). Bár elsőre nem tudott megkapaszkodni a legjobbak között, a 2000–2001-es évad végén ismét feljutott, és azóta már nem esett ki.

Ekkor Roig úgy érezte, hogy többre hivatott a csapat, ezért pénzt nem sajnálva új igazolási stratégiába fogott: olyan játékosokat csábított a klubhoz, akik valamilyen okból nem tudtak megragadni a Villarrealnál sokkalta nagyobb gárdáknál. Így kerülhetett a Madrigalba Juan Román Riquelme, Diego Forlán, Juan Pablo Sorín, Rodolfo Arruabarrena, José Mari vagy az azóta távozó Martín Palermo és Lucho Figueroa – a költségvetés így sem haladta meg az európai szinten szerénynek mondható 30 millió eurót.

A tudatos csapatépítés mind hazai, mind nemzetközi szinten meghozta a gyümölcsét: 2003-ban a Villarreal megnyerte az Intertotó-kupát, az UEFA-kupában pedig egészen az elődöntőig menetelt. A következő idényben újra megnyerte az Intertotót, majd negyeddöntős volt a második számú kontinentális klubtornán. Ezzel el is értünk a most futó szezonhoz, amelyben a klub ugyebár a BL-elődöntőre hangol, és a nemzetközi siker érdekében legjobbjait (Riquelme, Forlán, Sorín, Tacchinardi) pályára sem küldi Barcelonában.

Tekintettel arra, hogy a Barcelona szintén a döntőbe kerülésért küzd a BL-ben, a pénteki mérkőzést máris egyfajta főpróbának tekinthetjük. Mert Spanyolországban sokan bíznak benne, hogy ez lesz a párizsi döntő párosítása is. ---- Egyik csapatra sem vár könnyű feladat, bár az események tükrében jókora meglepetésnek számítana a vendégsiker. A Barcelona toronymagasan vezeti a tabellát, és egyre közelebb áll ahhoz, hogy matematikailag is biztossá tegye az aranyérmet – a Villarreal esetleges legyőzése újabb hatalmas lépést jelentene számukra –, viszont Manuel Pellegrini tanítványai akármilyen parádésan is meneteltek eddig a BL-ben, nem apellálhatnak arra, hogy a nemzetközi porondon elért eredményükkel megváltják a jövő évadra szóló eurótagságijukat is.

A Barcánál Ronaldinho és Leo Messi hiányát érezhetik meg a leginkább: a brazil edzői döntés miatt marad ki (már a Milan ellen készülődik), a fiatal argentin támadó pedig izomszakadást szenvedett, és bár felépült, ismét megsérült, és lehet, hogy legközelebb csak a világbajnokságon láthatjuk játszani. Frank Rijkaard edző nem számolhat az egyaránt sérült Rafa Márquezzel, illetve Xavival, de legalább Carles Puyol eltiltását visszavonta a szövetség, így a csapatkapitány ott lehet a védelem tengelyében.

A Villarrealnál sokkal jobb a helyzet, Pellegrini mester a teljes keretre számíthat, igaz, csak azt követően, hogy a héten többen is (Riquelme, Josico és Quique Álvarez) könnyített edzést végeztek – kisebb húzódásuk miatt. Ettől még feltételezhető, hogy a chilei szakvezető – immár az Arsenal elleni párharcra gondolván – nem a legerősebb összeállításban küldi pályára az övéit.

Ami a statisztikákat illeti: a vendégek egészen jó mérleggel bírnak a Camp Nouban, ahol az eddigi hat bajnoki fellépésük során két győzelem mellett ugyanennyi döntetlent és vereséget könyveltek el. ---- Ritka eset, hogy a Camp Nouban ne egy hazai klasszis kerüljön a figyelem középpontjába. A Villarreal vendégeskedése alkalmával majdnem másképp alakult.
A helyi köröket megzavaró illetőt Juan Román Riqulmének hívják, aki 2002-ben mint az argentin labdarúgás legnagyobb reménysége igazolt a Boca Juniorstól a Barcelonához, 12 millió euró ellenében. Balszerencséjére az utóbbi évek legnagyobb válságába csöppent bele a gránátvörös-kékeknél, ahol az instabilitás gerjesztette idegeskedés miatt az ő nyakába varrták a sikerek elmaradását. Tény, hogy Riquelme a Barcában nem hozta a tőle megszokott formát, a góljai is elmaradoztak, ám hamar kiderült, hogy nagy hiba volt egyből túladni rajta.

A Villarrealnál ugyanis megtalálta azt a nyugalmat, amelyre szüksége volt, hogy adaptálódjon az európai futballhoz, és láss csodát, a Madrigalban nemcsak a találatai, de a játékszervező készsége is visszatért, új csapata pedig sohasem látott eredményeket ért el.

Nem csoda, hogy a Barcelonánál szerették volna visszaszerezni a kölcsönbe adott támadót, aki azonban kijelentette: nem megy vissza oda, ahol elárulták. A katalánok kénytelenek voltak eladni, és bár az Atlético Madrid nagy erőket mozgósított érte, Riquelme a Villarreal mellett tette le a garast, Fernando Roig klubelnök pedig tavaly nyáron nem sajnálta érte azt az 5 millió eurót, amelyet a Barca kért a játékjoga 80 százalékáért.

Riquelme most már olyan értékes, hogy még a Barcelona ellen sem vetik be. A klubnak többet ér a játéka a Bajnokok Ligájában.