Ők is ugyanazt a sört isszák

A Finn Villanás (Finnish Flash), ahogy az NHL újonc-gólrekordját az 1992–1993-as évad óta – sem azelőtt, sem azóta meg sem közelített – 76 góllal tartó, ma már a 36. életévét taposó jobbszélsőt ismerik a szakzsargonban, újra villog. Nemcsak itt, Torinóban, a téli olimpián, hanem az Anaheim Mighty Ducks színeiben is. Szinte újjászületett a valaha futballban is az ifjúsági válogatottságig jutó, sokoldalú sportember: az 1998–1999-es szezon óta nem hokizott ilyen formában. 55 meccsen 26 gól és 28 gólpassz a mérlege, s nemrég átlépte az ezerpontos határt.

Temették őket, rosszul tették

– Ledarálták a svájciakat, az olaszokat, a cseheket és most a kanadaiakat, utóbbi kettő a kilencvennyolcas és a kétezer-kettes olimpiai bajnok. Hitte volna egy hete?
– Miért ne? Miért kellett volna tartanunk, mondjuk, a kanadaiaktól? Ők is ugyanazt a sört isszák, mint mi, ugyanabban a ligában játszunk estéről estére, ütöttem már nem egy gólt Luongónak… Van már elég rutinom ahhoz, hogy tudjam: semmi okunk a kishitűségre. Akárhogyan keresem, nem találok okot, miért ne tudnánk legyőzni a világon bárkit.

– De azért ismerje el, a torna előtt nem önök voltak a favoritok.
– Ami azt illeti, még most sem mi vagyunk. A csoportmeccsek valójában mit sem számítanak, az olimpia a negyeddöntőben kezdődik. De hogy válaszoljak a felvetésére: annyian temettek minket, hogy ez kialakított a csapaton belül egy roppant erős dacot. Az egész világ ellenünk van, mutassuk meg nekik, mennyit érünk! – fogalmazódott meg a fiatalabb játékosokban, s mi, öregek csatlakoztunk hozzájuk. Senki sem bízott bennünk – csak mi, huszonöten.

– Erkka Westerlund szövetségi kapitány alig egy éve irányítja önöket, mégis összeszokott válogatottnak tűnnek.
– Persze, mert a törzsgárda már csaknem tíz éve együtt játszik. Nekem például ez a negyedik olimpiám Albertville, Nagano és Salt Lake City után. Mindnyájan ugyanabban a rendszerben tanultuk a hokit, nem kell sokat magyaráznia az edzőnek, a taktikai sémák a vérünkben vannak.

– Jó, hogy szóba hozta. Úgy tűnik, az olimpia az ön műfaja: kilencvenkettőben nyolc mecscsen hét gól és négy gólpassz, kilencvennyolcban öt meccsen négy gól, hat gólpassz volt a mérlege.
– Ha így gondolja, örülök neki. Valóban lehet ebben valami, a modern korban kevesen ütöttek nálam több gólt az olimpiákon.

Visszavágtak az olimpiai vereségért

– Hogyan készültek Kanada ellen?
– Vissza akartunk vágni a négy éve, a Salt Lake-i negyeddöntőben elszenvedett kettő egyes vereségért. Akkor nagyon mérgesek voltunk, én például úgy éreztem, meg tudtuk volna nyerni azt a meccset. És persze törleszteni akartunk a legutóbbi Világkupa döntőjéért, hiszen azt is Kanada ellen buktuk el.

– Mi volt most a taktikájuk?
– Westerlund azt mondta, használjuk ki a nagyobb európai jégfelületet, a kanadaiak a kisebb területű pályához szoktak. Széthúztuk a játékunkat, és az első harmadban rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Aztán már „csak” őriznünk kellett a kettő nullás előnyt.

– Mi a titka eddigi sikereiknek?
– Az önbizalom. Azt mondtam a srácoknak, el kell hinniük, hogy bárkit meg tudunk verni. És akkor sikerülni is fog. De van még egy titok. A neve Antero Niittymäki. Szenzációsan véd ez a fiatal, 25 éves srác, pedig azt hittük, Miikka Kiprusoff kiesése után bajban leszünk. Aztán a Calgary Flames kapusa után a lehetséges helyettese, az atlantai Kari Lehtonen is megsérült, de Antero minden várakozást felülmúl. Pedig a sajtó – a finn sajtó is – azt sulykolta, hogy „Kip” nélkül nincs semmi esélyünk.

– Saku Koivu és Jere Lehtinen hét-hét pontnál tart, ön nyolcnál, az összesen huszonkettő. Az olimpia legeredményesebb trióját alkotják.
– Eddig. De – mint mondtam – az olimpia csak a negyeddöntőkkel kezdődik.

– Nemcsak az olimpián remekel, hanem a Mighty Ducks csapatában is. Pedig Denverben már leírták…
– Nem ment a játék az Avalanche-ben, a lockout a legjobbkor jött, ki tudtam pihenni magamat. Rengeteget számít, hogy visszaszerződtem Anaheimbe, itt sokkal jobban érzem magam, mint Coloradóban, szinte hazataláltam. De ne feledjük, hogy az új szabályok is nagyban segítik a magamfajta, technikás csatárokat.

Sokszor voltak a nagy siker küszöbén

– Még ott van a Németország elleni, jelentőség nélküli meccs, aztán szerdán a negyedöntő az Egyesült Államokkal szemben. Milyen gondolatokkal várja a ki-ki meccset?
– Nézze, olyan sokszor jutott már Finnország valami nagy-nagy siker közelébe, de a döntő pillanatban mindig elbuktunk. Itt van például az kilencvenkilences világbajnokság, amelyiken MVP-nek választottak: ott is elvesztettük a döntőt. Odahaza mindenki a hokival kel és fekszik, hallom, valóságos őrület tombol a jó eredményeink hatására. Nekem valószínűleg ez az utolsó olimpiám, nagyon itt van már az ideje, hogy nyerjünk valamit. S miért ne mindjárt egy olimpiát?!