Elsőként a legutóbbi bajnokság bronzérmese, a Werder és hatodik helyezettje, a Leverkusen lépett pályára az idei Ligakupában, amelynek negyeddöntő mérkőzéseit a düsseldorfi LTU-arenában rendezték. A liga vélhetően azért választotta helyszínül - egy "falusi" pálya helyett - ezt a létesítményt, mert a 2006-os világbajnokság rendező városai közé nem válogatották be Düsseldorfot. (A település a sűrűn lakott Ruhr-vidéken fekszik, s onnan két "vb-résztvevő" is kikerült: Dortmund és Gelsenkirchen.)
Jon Dahl Tomassont azonnal röppályára állították, mihelyt beállt
Jon Dahl Tomassont azonnal röppályára állították, mihelyt beállt
Kezdjük a legvégén: Butt kapust alaposan megsüvegelték volna, ha átellenben pontosan céloz a 94. percben, s értékesíti a rendes játékidő hosszabbításában jogosan befújt büntetőt. Az egyébként biztos lábú ítélet-végrehajtónak számító hálóőr azonban célt tévesztett, így elmaradt a hátba veregetés - és a leverkuseni egyenlítés. A Bayer még az első félidő 19. percében került hátrányba, midőn Klasnic 11 méterről kilőtte a jobb alsót Ramelow szerencsétlenkedését követően (a labda a védő sarkáról pattant a horvát elé), és tulajdonképp nemigen volt momentuma az első játékrészben. Azaz egyszer, a félidő derekán Franca áthámozta magát a brémai védelmen, de ahelyett, hogy lőtt vagy Berbatovhoz paszszolt volna, belebonyolódott a cseleibe. Sokkal ügyesebb volt nála a zöld-fehérek csatára, Klose, aki az első percekben kapufára pörgetett jobb külsővel. Ennyit az első 45 perc szóra érdemes eseményeiről.
A szünet után még ennyi sem történt, leszámítva persze Butt kapu mellé küldött tizenegyesét, no meg a hajrában Franca helyzeteit. A brazil támadó - aki a mértékadó szaklap, a Kicker Sportmagazin szerint az elmúlt héten szinte naponta változtatta véleményét, hol maradni akar Leverkusenben, hol elmenni - a 85. percben járt legközelebb a gólszerzéshez, de remek jobblábas lövése nyomán Reinke szögletre paskolta a labdát. Az is szép volt.
A nap másik találkozójára sem telt meg az egyébiránt hipermodern aréna, jó, ha húszezren foglaltak helyet az 51 ezres létesítményben. Az első félidő a távolmaradókat igazolta: a jóval több aktivitást mutató Hertha is csak gólhelyzet előtti szituációig jutott el, a Stuttgart pedig még addig sem.
A játékrész legnagyobb lehetősége a 7. percben adódott, amikor Neuendorf lőhetett fordulásból - kár, hogy a labda még véletlenül sem tartott kapura. Mutatta a mérkőzés intenzitását, hogy a közönség arcára legközelebb az csalt mosolyt, hogy egy bal oldali stuttgarti akció során a partvonal mentén szaladó játékosok fellökték az éppen ott dolgozó egyik operatőrt és az egyik fotóst. Igaz, nem sokkal később Tiffert futballra emlékeztető mozdulattal vette le a labdát a berliniek tizenhatosán belül, sőt még a lövése is egészségesre sikerült, az már más kérdés, hogy Tremmel hárítani tudott. Válaszként Schröder célozta meg Hildebrand kapuját, és bár a labda nem ment volna be, az addig leginkább unatkozó stuttgarti kapus vetődött egy látványosat. A félidő lezárásáig már csak egy-egy olyan helyzetet lehetett feljegyezni mindkét oldalon, amelyben a kiugratott csatár (Streller a Stuttgartból, illetve a herthás Marcelinho) nem tudta jól átvenni a labdát, így az ígéretes lehetőség nagyon hamar elpárolgott.
A fordulást követően sem pörgött fel a játék, így az élénkítette fel leginkább a nézőket, hogy a 60. percben Giovanni Trapattoni edző pályára küldte a svábok új ékkövét, Tomassont, akit szinte azonnal felrúgott Fathi a Hertha tizenhatosának bejáratánál. A szabadot Hitzlsperger végezte el: először nagyon gyatrán a sorfalat találta el, a kipattanó labdát viszont már némi veszéllyel, igaz, eredménytelenül küldte kapura. A mérkőzés képe alapján senki sem lepődött meg, hogy az utolsó félórában még ennyi helyzet sem adódott, így - hosszabbítás nem lévén - a tizenegyesek döntöttek. Ebben a stuttgartiak voltak jobbak, a mindent eldöntő 11-est Tomasson értékesítette.