Így oldhatjuk meg Nagy Ádám pótlását az angolok ellen!

MILITÁR IVÁNMILITÁR IVÁN
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 17:08
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Anglia ellen folytatja a világbajnoki selejtezősorozatot, az angolok elleni meccsen az eltiltott Nagy Ádámra nem számíthat Marco Rossi szövetségi kapitány. Videós elemzésünkben a középpályás válogatottban betöltött szerepét és helyettesítésének lehetőségeit vizsgáljuk meg.

NAGY ÁDÁM PROFILJA A VÁLOGATOTTBANNAGY ÁDÁM PROFILJA A VÁLOGATOTTBAN

Bár a korábbi ferencvárosi kedvenc a Bristol Cityben több poszton is futballozott, többek között még szélsőként is szerepelt, a magyar válogatottban a védekező középpályás szerepkörét szokták ráosztani. Az 5–3–2-es felállási formában (amire az angolok ellen is számítani lehet) a három középpályás közül középen, a másik két társához képest a védelmi vonalhoz közelebb helyezkedik el.

Nagy Ádám kulcsszerepet tölt be a magyar válogatott középpályáján
Nagy Ádám kulcsszerepet tölt be a magyar válogatott középpályáján

A labdakihozatalokban fontos szerep hárul rá, hiszen elmozgásaival, be- és kilépéseivel, illetve az átlagnál dinamikusabb és agilisabb területmenedzselésével sokat lendít a gyakran kiszámítható magyar sémákon. Amikor a magyar csapatnak sikerül huzamosabb ideig megtartani a labdát, Nagy Ádám a passzaival, mozgásával összekötő kapcsot jelent a társak között a középpályán, ezáltal a csapat támadásai szervezettebbé és hatékonyabbá válnak. Játékintelligenciája több szempontból is kiemelendő.

Nagy hiányosság, már Dárdai Pál kapitánysága óta is, hogy a válogatott támadásszervezése nem épít eléggé a súlypontáthelyezésekre. Dárdainál és Rossinál is a pálya szélső területein tartja a labdát a csapat, ahelyett, hogy átfordítaná a másik oldalra, hogy ezáltal labdavesztés esetén könnyebb legyen visszaszerezni, másrészt így egy-egy kontratámadás esetén a visszarendeződés is könnyebb. Ez a felfogás biztonságosabb ugyan, de a labda egy területen tartása rendkívül kiszámíthatóvá és elöl kevésbé hatékonnyá teszi a magyar csapat játékát.

Nagy Ádám szerepe ezért is fontos: alkalmanként eltér a meccsterv által meghatározott sémáktól, és megpróbálkozik váratlanabb indításokkal, irányváltásokkal, esetenként pedig akár súlypontáthelyezésekkel. Ezek a súlypontáthelyezések, amiket a Bristol Cityben is gyakorta megfigyelhettünk tőle, új lendületet adhatnak csapatának.

Nagy Ádám játékstílusáról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik gyengének, a nemzetközi futball elvárásaitól messze elmaradó játékosnak tartják, pusztán termete és felépítése miatt. Olvastam már róla különböző hozzászólásokban, hogy kevésszer megy bele kemény párharcokba, nem elégszer tölti be a szurkolók által megálmodott „gattusói értelemben” vett védekező középpályás vágyálmát. Pedig Nagy kifejezetten hasznos azokban a pillanatokban is, amikor nincs a csapatánál a labda. Csak éppen ő nem úgy teszi a dolgát, azaz nem úgy akadályozza meg ellenfeleit a gólszerzésben, ahogy Gennaro Gattuso tette. Bár az olasz megoldásai a maga nemében igencsak zseniálisak voltak, a magyar középpályásra nem jellemző, hogy erőből futballozna. Inkább ellopja a labdát, nem szerel, továbbá hamarabb ér oda, ahova kell, mintsem ütközik. Megpróbálja olvasni a támadó szándékát, és megelőzni abban a labdát birtokló játékost.

Ez a fajta játéka a támadások fő fegyverének számító kontrák építésében is fontos. Logikus, hogy az a játékos, aki nem a földön fekve próbál labdát szerezni, hanem ellopva, futás közben jut hozzá, jobb körülmények között tud indítani, megjátszani az előretolt éket vagy éppen labdát vezetve egyénileg megindulni.

Nagy profilja komplex és a magyar válogatott szempontjából kiemelkedően fontos. Ugyanakkor azok a tulajdonságok, amik jellemzőek rá, nem pótolhatatlanok. Véleményem szerint jelenleg ugyan nincs olyan magyar futballista, aki profilját tekintve megfelelően tudná pótolni Nagy Ádámot, viszont több olyan futballista van, aki kisebb taktikai változtatások segítségével minőségileg tudja majd helyettesíteni a hiányzó védekező középpályást.

1. ELEMZÉS: NAGY ÁDÁM PROFILJA

5–2–1–2, DUPLA SZŰRŐVEL KÖZÉPEN – LEHET A MEGOLDÁS

A legkézenfekvőbb megoldás a magyar válogatott számára – a játékrendszer és a stílus megtartása mellett – a középpályások apróbb átszervezése. Ahelyett, hogy megpróbálnánk megtalálni a „tökéletes” helyettest, akinek a profilja ugyanolyan, mint Nagy Ádámé, inkább két olyan játékos összeillesztésében érdemes gondolkodni, akiknek a profiljaiban megtalálhatóak Nagy Ádám játékának jellemzői.

Kleinheisler László hónapok óta remek formában futballozik, kitűnő Európa-bajnokságot zárt, és a kontinenstorna lezárta után is folytatja remek szereplését eszéki klubcsapatában. Játékára az utóbbi két évben a letisztultság, a tudatosság, illetve a korábbinál jóval nagyobb szervezettség jellemző. Ráadásul ez a letisztultság nem feltétlenül zárja ki az időnkénti ösztönös megoldásokat, az ellentmondást nem tűrő mentalitást, és azt a fajta agresszivitást, amiért egy egész ország megszerette évekkel ezelőtt.

Nagy Ádámhoz képest Kleinheisler kevésbé használható a labdakihozatalokban, de a már említett keresztlabdákat a Puskás Akadémia nevelése is szereti alkalmazni. További előny lehet Kleinheisler szerepeltetése egy dupla szűrős rendszerben azzal, hogy a pozíció jellegéből adódóan a 2015-ös oslói hős a második hullámban érkezhet a kapu elé, ami a lövéseit ismerve nagy lehetőséghez juttathatja adott esetben a magyar csapatot.

Schäfer András profilja már jóval közelebb áll Nagy Ádáméhoz, mint Kleinheisleré. A DAC színeiben futballozó Schäfer ugyanúgy mozgékony, labdabiztos és kombinatív játékot kereső futballista, mint Nagy Ádám. Ugyanakkor a németek elleni második gól szerzője jóval támadóbb felfogású, mint az angolok elleni vb-selejtezőről eltiltás miatt hiányzó középpályás. Ez előny is lehet, és hátrány is. Előny, hiszen így akár kreatívabbá és kockázatvállalóbbá válhat Marco Rossi együttese, a biztosabb passzokat azonban felválthatják rizikósabb, adott esetben könnyelmű indítások, kontratámadást eredményező eladott labdák.

Nagy feladat előtt állnak majd azok a futballisták, akik Nagy Ádám hiányában felelnek a magyar csapat labdakihozatalaiért, hiszen az angol csapat jól támad le, és eredményesen támad a megszerzett labdákkal, ezért minden eladott labda lehetőségeket biztosíthat az ellenfélnek. Ha Kleinheisler és Schäfer egymás mellett futballozik, akkor rengeteg kommunikáció és együttműködés szükségeltetik a részükről.

Védekezésben is előnyös megoldás lehet a két védekező középpályás szerepeltetése. Mind Kleinheisler László, mind Schäfer András mozgékony futballista, aki hasznos labda nélkül is. Schäfer ebben is inkább hasonlít Nagy Ádámra, hiszen szereti ellopni a labdákat, olvassa a játékot, szereti elkerülni a testi kontaktust, ha lát rá esélyt. A „felcsúti Scholes” – ahogy egykor nevezték Kleinheislert – más eszközökhöz nyúl: bár ő is az átlagnál jobban olvassa az ellenfél szándékait, mégis az agresszív hozzáállása és a labdát támadó aktív viselkedése teszi védekezésben igazán hasznossá.

2. ELEMZÉS: KLEINHEISLER LÁSZLÓ ÉS SCHÄFER ANDRÁS JÁTÉKA

Összjátékukban egymás kisegítése, a taktika precíz végrehajtása, illetve a felelősségvállalás kulcsfontosságú lesz.

Összességében elmondható, hogy Nagy Ádám kiesése fájó veszteség, de nem megoldhatatlan feladat pótolni. Ráadásul ne felejtsük el: Szoboszlai Dominik visszatérésével nemcsak kreatív és gólveszélyes futballista tér vissza várhatóan a nemzeti csapat kezdőjébe, hanem egy nemzetközi szinten is remekül letámadó, agilis, dinamikus és védekezésben is aktív játékos is.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)
Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek)

AZ ANGOL VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE
Kapusok: Sam Johnstone
(West Bromwich Albion), Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Burnley)
Védők: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Conor Coady (Wolverhampton), Reece James (Chelsea), Harry Maguire (Manchester United), Tyrone Mings (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Atlético Madrid – Spanyolország), Kyle Walker (Manchester City)
Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), Jordan Henderson (Liverpool), Jesse Lingard (Manchester United), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham United)
Támadók: Patrick Bamford (Leeds United), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham Hotspur), Bukayo Saka (Arsenal), Jadon Sancho (Manchester United), Raheem Sterling (Manchester City)

VB-SELEJTEZŐ, AZ I-CSOPORT SZEPTEMBERI PROGRAMJA
SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 3 9– 1 +8 9
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 10– 4 +6 7
3. Albánia 3 2 1 3– 2 +1 6
4. Lengyelország 3 1 1 1 7– 5 +2 4
5. Andorra 3 3 1– 8 –7 0
6. San Marino3 3 0–10–100
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik