MLS: edzői gondok – mi lesz a „világverő” Németh sorsa?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.04. 10:05
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Dallas hivatalos honlapján Steve Davis szakíró minden héten elemzi az MLS történéseit. A szakember legutóbbi bejegyzésében a bomba formában futballozó Németh Krisztián teljesítményére is kitért, aki Dom Dwyer felépülése után visszakerülhet régi szerepkörébe.



A magyar válogatottba ismét meghívott csatár elkapta a fonalat a tengerentúlon, megválasztották a hónap legjobb játékosának, míg legutóbb az FC Dallas védőinek okozott kellemetlen perceket. Davis szerint javarészt a szombati mérkőzésen gólt szerző, gólpasszt adó és egy kiállítást kiharcoló csatár a felelős azért, hogy a Dallas két belső védője, a piros lapot kapó Zach Loyd és Matt Hedges gyenge mérkőzést játszott.

A szerző felteszi a kérdést, hogy Peter Vermes, a Sporting Kansas City vezetőedzője hogyan állítja majd össze csapatát, miután Dom Dwyer felépült a sérüléséből. A legutóbbi két meccset kihagyó csatár alapembere a Sportingnak, és amikor ő lehetőséget kapott, Németh nem középcsatárként, hanem szélsőként szerepelt.

A magyar válogatott támadó azonban centerként „világverő” teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben, tehát semmi nem indokolja, hogy edzője ismét „kitolja” a pálya szélére.

Davis hozzáteszi, Vermes régóta ragaszkodik a 4–3–3-as felálláshoz, így nem valószínű, hogy kétcsatáros rendszerre váltana.

Ami biztos, a magyar származású szakembernek lesz ideje átgondolni döntését, mivel Németh a Sporting következő két mérkőzését válogatottbeli elfoglaltsága miatt kihagyja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik