– Lenyűgözte a gdanski stadion?
– Nem tudott, mert hiába bíztam benne, hogy a csapattal tarthatok, végül nem jutottam el Gdanskba, így nem tudtam szétnézni az egyik legszebb lengyel arénában – mondta Lovrencsics Gergő, a Lech Poznan csatára. – Ami a kisebb baj, a nagyobb az, hogy kettő nullára kikaptunk. Kisebb izomszakadás miatt Poznanban maradtam. Ha nagyon kellett volna, pályára lépek, de nem érte meg kockáztatni. Kihagytam egy meccset, ám ha akkor a terhelés miatt tovább szakadt volna, most nem ülnék a csapatbuszon.
– Törvényszerű, hogy egy nappal a bajnoki előtt útra kelnek?
– Az sem változtat a helyzeten, ha – mint most a lubini meccs esetében – későn kezdődik a mérkőzés, és nem is kell messzire utaznunk. A Poznan és Lubin közti távolság egyáltalán nem veszélyes.
– A Zaglebie sem tűnik annak a hét forduló alatt gyűjtött két pontjával...
– Ami öt lenne, ha az idénynek nem mínusz hárommal vágott volna neki. Nem tudom, mi történik Lubinban, de azt igen, hogy a bajnokság előtt jóval többet vártak a csapattól annál, amit eddig mutatott.
– A Lech az előzetesekben leírtaknak megfelelően szerepel?
– Abszolút. A mezőny elejére vártak minket, a második helyen állunk, egy pont a hátrányunk a Legiával szemben. Decemberben rangadót játszunk a varsóiakkal, akkor kellene ellépni tőlük. És előtte mindenki mást is le kellene győznünk. Elsőként a Lubint. Túl az első videózáson, azt mondom, a tabellán elfoglalt helyezések ellenére bármi megtörténhet.
– Hányszor „moziznak”?
– Minden bajnoki előtt kétszer. Először komplett képet kapunk az ellenfélről, a mérkőzés napján pedig a személyre szabott feladatokra készítenek fel minket a filmekkel. Az előbbi alkalommal a vezetőedző tart a vetítés mellett kiselőadást, a meccsnapos vetítésre csoportokra osztják a keretet. Fél tíztől tízig a védők és a kapusok néznek bejátszásokat az ellenfél csatárairól, aztán jönnek a középpályások és végül mi, támadók. Minket a Lubin védőire és kapusaira készítenek fel. A rivális minden kezdőcsapatba várt játékosára jut hat-nyolc, nagyjából húsz másodperces rövid film. Magyarországon ilyen elemzés lehet a Videotonnál, Győrben, Debrecenben, de ez magánvélemény, ezekről a klubokról el tudom képzelni ezt a fajta alaposságot. Amit viszont biztosra mondhatok: Pápán nem volt ilyenben részem.
– És nem a Hamburg volt az ellenfél egy idény közben megejtett gálamérkőzésen...
– Két hete játszottunk a németekkel, az volt Artjoms Rudnevs, a korábban a ZTE-ben játszó lett csatár búcsúmeccse. A nyáron az utolsó pillanatban szerződött a HSV-hez, ideje sem volt elköszönni a Lech szurkolóitól. Ha jól láttam, éppen egy félidő alatt ért körbe a lelátó első sora előtt elsétálva. Nem tudom, hány autogramot osztott ki, de negyvenöt percig járt a keze. Kedvelték a szurkolók. És ismerték. Bár ha már az ismertségnél tartunk: néhány nappal a Hamburg elleni meccs után, amelyet kettő egyre megnyertünk, nagyjából tizenöt perces filmet készített rólam egy lengyel tévés stáb. Hogy érzem magam Lengyelországba, mit főzök, hogy ízlenek a helyi ételek, hogy tetszik a bajnokság – ezek voltak az alapkérdések. Amiben nem az a legfontosabb, hogy ez velem történt, persze, jó dolog, de inkább az az érdekes, ahogy a klub önmagát építi. Reklámozza magát.
– Hogy érzi magát a lengyel ligában?
– Jó döntés volt ide szerződni. Nem ugrottam nagyot. Ha topligába szerződöm, lehet, hogy a kispadon ülnék. Itt játszom, a magyarnál erősebb bajnokságban, élvezem az edző bizalmát, és megvan a lehetőség a fejlődésre.
– A nyelvet kötelező tanulnia?
– Nyelvtanárom van, sikerélményem egyelőre kevés, de lesz jobb is.
– Az Eb után mit várnak a lengyelek a válogatottjuktól?
– Második, pótselejtezős helyet. A Lech öltözőjében majdnem mindenki megtippelte a lengyel–angol vb-selejtező végeredményét. A többség vendégsikerre voksolt, ketten vagy hárman találták el az egy egyes végeredményt.
– Nyert?
– Sosem tippelek.
