Légiósok: karrierje nagy lehetősége előtt áll Novothny Soma

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2021.07.19. 09:39
null
Novothny Soma elszántan várja a rajtot az egyik legerősebb bajnokságban, a Bundesligában (Fotó: Imago Images)
A Borussia Dortmund ellen gyönyörű gólt sarkazó magyar csatár azt sem bánná, ha szélsőként kellene bizonyítania, csak végre topligában játsszon.

A Bundesligába feljutó Bochum 3–1-re legyőzte szombaton a Borussia Dortmundot felkészülési mérkőzésen. A klub magyar támadója, Novothny Soma is betalált, nem is akárhogy: jó beindulással lerázta védőjét, és sarokkal perdítette a jobbról középre tett labdát a dortmundi kapu bal alsó, rövid sarkába.

„Eredetileg hagyományos hármas felkészülési torna lett volna ez a Bochum, a Dortmund és a Duisburg részvételével, de a duisburgi csapatban sajnos többen is koronavírusosak lettek, ők visszaléptek, így aztán máris jöhetett a döntő a Dortmund ellen – mondta lapunk megkeresésére Novothny Soma. Nagyon boldog voltam, hogy a kapuba találtam, örülök, hogy hozzájárulhattam csapatom győzelméhez. Félidőztünk, úgyhogy én is negyvenöt percet lehettem a pályán, úgy érzem, jól ment a játék, nemcsak a gólom, hanem a mezőnymunkám miatt is mondom ezt.”

Noha klasszikus középcsatár, ezúttal jobbszélsőként kapott lehetőséget Thomas Reis vezetőedzőtől.

Novothnyt nem kímélték a dortmundi védők
Novothnyt nem kímélték a dortmundi védők

„Hárman versenyzünk a kezdő középcsatár posztjáért, rendkívül pozitív hozzáállás az edzőtől, hogy próbál nekem lehetőséget adni máshol a támadósorban – folytatta a 27 éves csatár. – Úgy érzem, bizonyítani tudtam itt is, noha ez a poszt kevésbé fekszik nekem. Nem tudom elképzelni magam hosszú távon jobbszélsőként, de a legfontosabb az, hogy minél több játéklehetőséghez jussak. Természetesen nem bánkódnék akkor sem, ha jobbszélsőként mutatkozhatnék be a Bundesligában, csak érkezzen már el végre az a pillanat! Hosszú még a felkészülés, előttünk áll az edzőtáborozás is, de bizakodva várom az idényrajtot.”

Tavaly szeptemberben szerződött Újpestről az akkor még német másodosztályú együtteshez, amely az azt megelőző idény nyolcadik helyezettjeként kezdhette a legutóbbi kiírást. A bajnokságban a magyar futballista 14-szer lépett pályára (háromszor kezdőként), és két góllal (a Fortuna Düsseldorf és a Würzburger Kickers ellen) járult hozzá a Bochum bajnoki elsőségéhez, egyszersmind feljutásához az élvonalba. A Bundesliga kapujában, vélhetően pályafutása legnagyobb lehetősége előtt áll most.

„Magam is úgy gondolom, ez óriási lehetőség, alig várom, hogy Bundesliga-játékosnak vallhassam magam. Nápolyban éreztem ezt korábban, amikor a felnőttcsapattal készülhettem, de ott sajnos nem sikerült bemutatkoznom a Serie A-ban. Szerintem jó döntést hoztam, amikor Bochumba szerződtem, menedzserem, Vörösbaranyi József már akkor azt mondta, nem bánom meg. És tényleg így is lett. A csapat tizenegy éven át úgy vágott neki mindig az idénynek, hogy cél, sőt elvárás a feljutás, de egészen eddig sohasem jött össze valami miatt. Örömteli, hogy most, az első évemben máris sikerült. Próbálok nem stresszelni a lehetőség miatt, nem úgy kelek fel minden reggel, hogy csak el ne rontsak valamit az edzésen, hanem igyekszem mindent kiadni magamból. Bízom benne, hogy elérem a céljaimat.”

 

Legfrissebb hírek

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:10

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset

Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából

Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok

Angol labdarúgás
2026.04.04. 12:57

Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot

Angol labdarúgás
2026.04.04. 07:16

Gulácsi Péter is tagja a Brémába utazó lipcsei keretnek

Német labdarúgás
2026.04.03. 18:32
Ezek is érdekelhetik