Lázok János: El vagyok kenődve

2011.12.05. 08:56
null
Ha a helyzet nem változik, Lázok a téli szünetben akár válthat is
Címkék
Több mint két hónapja szerződött a másodosztályú Duisburghoz Lázok János, a Vasas korábbi támadója, aki mostanában épp a légiósélet nehézségeivel szembesül. Hetek óta nem futballozik tétmérkőzésen, s mint mondja, nem érti, miért nem számol vele Oliver Reck, a csapat nemrégiben kinevezett új edzője, a korábbi kiváló brémai kapus.

„Alig egy hónapja edzőváltás történt, a horvát Milan Sasic ment, a korábbi kapusedzőnk, Oliver Reck pedig jött – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Lázok János, a másodosztály 13. helyén álló Duisburg 27 esztendős támadója. – Az új szakvezető egyelőre nem adja meg a bizonyítási lehetőséget még csereként sem. Emiatt kissé el vagyok keseredve, mert amikor játszottam, meccsről meccsre jobban ment a játék, és a menedzserem visszajelzése alapján is elégedettek voltak velem.”

A duisburgi támadószekció – Lázokkal a soraiban összesen hat csatár – összesen négy gólt szerzett a bajnokságban, éppen annyit, mint a bosnyák Branimir Bajic, aki történetesen hátvéd.

„Ez a statisztika is jelzi, nincs minden rendben a támadószekcióval, de ami Sasic idején kipattant és nem ment be, az új edzőnél bemegy. Újabban szerencsénk van, jönnek a sikerek, nincs miért változtatni.”

Az önkritika minden ember sajátja: vajon Lázok János hogy érzi, miben hibázott?

„Annyiban mindenképpen, hogy eddigi bevetéseim alkalmával nem szereztem gólt, csak egy gólpasszom van. Úgy azonban nehéz megmutatni, mennyit érek, ha pályára sem küldenek. Továbbá lehet, hogy nem voltam eléggé önző. Ezt csak azért említem, mert az előző edzőnk, Milan Sasic bízott bennem, s mindig mondta, legyek önző, egyfolytában a gólszerzési lehetőséget keressem – otthon meg éppen azt rótták fel nekem, hogy önző vagyok. Ösztönösen cselező futballistának tartom magam, valóban úgy érzem, hogy a csapat hasznára tudnék lenni. Dolgozom tovább keményen, remélem, Oliver Reck egyszer csak megadja a lehetőséget, és tudom, hogy élni is fogok vele.”

A támadó elkeseredett, az annyira várt légióskodástól többet remélt. Főként a biztató indítást követően.

„Őszintén szólva el vagyok kenődve. Amikor idejöttem, azonnal megkaptam a lehetőséget több mérkőzésen is, az utóbbi hetekben meg nem játszom – ha fordítva történik, azt mondom, normális, így viszont... Nagy tervekkel érkeztem ide, s mint mondtam, jó teljesítményt tudnék nyújtani, sőt esetleg feljebb is lépni, de ehhez játszani kell.”

Lázokot néha már a honvágy gyötri, és a téli szünetben eljöhet a pillanat a következtetések levonására.

„Most, hogy nem játszom, előfordul, hogy honvágyam van. Meglátjuk, hogy a téli szünetig változik-e valamelyest a helyzetem – akkor levonjuk a megfelelő következtetéseket.”

Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
12 perce

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
33 perce

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
33 perce

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
36 perce

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
44 perce

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
55 perce

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
1 órája