NB II, Nyugat: hat pontra nőtt a felcsútiak előnye

Vágólapra másolva!
2012.11.24. 15:05
A Puskás Akadémia FC hat pontra növelte az előnyét az NB II Nyugati csoportjában, miután simán felülmúlta a sereghajtó Baját, az üldöző Ajka viszont – bár megőrizte a veretlenségét – csak 2–2-re volt képes a Gyirmót FC Győr ellen. Győzött a ZTE, pontokat vesztett a Tatabánya.

A forduló rangadója az Ajka–Gyirmót mérkőzés volt, melyen a még veretlen hazaiak tizenötösre szerették volna nyújtani a remek szezonbeli szériájukat. Az első félidő után az ajkaiak örülhettek, hisz Sowunmi Thomas a 40. percben vezetéshez juttatta őket, de a fordulást követően a Gyirmót Lázár Patrik és Tóth Norbert révén fordított. Major Norbert a 74. percben egyenlített, így 2–2-vel zártak a felek.

A döntetlen tökéletes eredmény volt a listavezető Puskás Akadémiának, amely a sereghajtó Baja ellen nagyon sima győzelmet aratott: Vasziliosz Aposztolopulosz és Zsolnai Róbert már az első 15 percben elintézte a vendégeket, míg a kegyelemdöfést Baracskai Roland adta meg a hosszabbításban.

A Zalaegerszeg sok helyzetet kihagyva is viszonylag könnyen verte meg a Paks II-t: az első játékrészben Frizoni fejelt be közelről egy kipattanót, a hajrában pedig Kocsárdi beadásából Pavicsevics talált be, ugyancsak fejjel.

A Győr második csapata három pontot szerzett az SzTK-Erima otthonában: a hazai Puskás Gábor szólógóljára Varga Tamás felelt, majd a 92. percben a csereként beállt Fekete Dániel döntötte el a meccset. A Tatabánya nem tudta feltörni a Sopron védelmét, így újabb fontos pontokat hullajtott el.

LABDARÚGÓ NB II
NYUGATI CSOPORT, 15. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA–BAJAI LSE 3–0 (2–0)
Felcsút, 200 néző. Vezette: Urbán E. (Bozó, Demeter)
PUSKÁS AKADÉMIA: Czirjék – Margitics, Vaszicsku, Aposztolopulosz, Farkas N. – Fabio, Polonkai (Soós, 65.) Szakály D. – Kleinheisler (A. Luque, a szünetben), Zsolnai (Junior, 71.), Baracskai. Vezetőedző: Benczés Miklós
BAJA: Orbán – Hajnal G., Deszpotovics, Szabó Gy., Dudu – Kazi (Szabó Sz., 74.) Szénási (Varga L., 81.) – Balázs D., Szentgyörgyi (Nagy E. , 62.), Illés D. – Szöllősi T. Vezetőedző: Goretich Krisztián
Gólszerző: Aposztolopulosz (1–0) a 2., Zsolnai (2–0) a 15., Baracskai (3–0) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Benczés Miklós: – Csodálatos ez az őszi idény, megnyugtató, hogy az első helyről várjuk a bajnokság folytatását.
Goretich Krisztián: – Csapatomnak nem a listavezetőt kell megvernie, lehetőségek tekintetében ellenfelünk előttünk jár. Ugyanakkor bírónőket nem alkalmaznék, kárunkra tévedett, amely után két gólt is kaptunk.
FC AJKA–GYIRMÓT FC GYŐR 2–2 (1–0)
Ajka, 600 néző. Vezette: Andó-Szabó (Butkai, Huszár)
AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther – Czanik (Nagy B., 87.), Horváth A., Kanta Sz., Szabó L. (Mihalecz P., 65.) – Sowunmi, Major N. Vezetőedző: Németh Zoltán
GYIRMÓT: Holczer – Nagy II G., Csizmadia, Balog Z., Gévay – Cseri T., Regedei, Lázár P., Varga L. (Tóth N., a szünetben) – Magasföldi (Oross, 74.), Ferenczi I. (Erős G., a szünetben). Vezetőedző: Csank János
Gólszerző: Sowunmi (1–0) a 40., Lázár P. (1–1) az 51., Tóth N. (1–2) a 65., Major N. (2–2) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Zoltán: – Játékosaink becsületesen dolgoztak az őszi idényben, és a bajnokság végén mindenképpen az első ötben szeretnénk végezni.
Csank János: – A helyzetek alapján mindkét csapat nyerhetett volna, de igazságos döntetlen született.
FC TATABÁNYA–SOPRONI VSE 0–0
Tatabánya, 300 néző. Vezette: Iványi Z. (Szpisják, Takács G.)
TATABÁNYA: Dombai A. – Almási (Szekér, 77.), Izing, Böjte, Törtei – Oláh G., Kiss Sz., Huszák T., Móri – Csovics (Szabacsi, 66.), Skriba (Frank, 58.). Vezetőedző: Csertői Aurél
SOPRON: Sásdi – Bognár Zs., Baranyai N., Seper – Fazakas, Fazekas N., Horváth A., Csikós – Szabó L. (Török G., 89.), Pető (Szabó P., a szünetben), Balázs R. (Pados, 83.). Vezetőedző: Bücs Zsolt
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Az ellenfél szervezetten védekezett, egy pontért jött, amely sikerült is. Sajnos mezőnyfölényünket nem sikerült gólra váltani.
Bücs Zsolt: – Ezer sebből vérző csapatunk megérdemelten szerzett egy pontot. Ez a lelkünknek is jót tett.
ZALAEGERSZEG–MVM PAKS II 2–0 (1–0)
Zalaegerszeg, 1122 néző. Vezette: Pintér Cs. (Király K., Mohos)
ZALAEGERSZEG: Jahic – Kocsárdi, Nánási, Kovács G., Hajdú N. – Tóth P., Máté P. (Babati, 74.), Kocsis A., Frizoni (Jasarevic, 83.) – Grbics (Horváth L., 80.), D. Pavicsevics. Megbízott edző: Lendvai Miklós
PAKS II: Csoknyai – Berkó, Szalontai, Féhr, Blatt (Horváth M., 82.), Galambos – Laták, Budai (Czinger, 44.), Pintér N. (Kesztyűs, 29.) – Cziráki, Feil. Edző: Lengyel Ferenc
Gólszerző: Frizoni (1–0) a 24., D. Pavicsevics (2–0) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Lendvai Miklós: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, bár nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelmünk, csakhogy hiányoltam a tüzet a csapatból.
Lengyel Ferenc: – Csapatom minden játékosának gratulálok az őszi teljesítményéhez, s ha kaptunk volna minőségi támogatást is, még szebb lett volna az idényünk.
SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–GYŐRI ETO II 1–2 (1–0)
Szigetszentmiklós, 100 néző. Vezette: Kovács J. Z. (Becséri G., Török K.)
SZIGETSZENTMIKLÓS: Dénes – Puskás G., Csiszár, Szamosszegi, Deutsch – Lannert, Lucas, Hullám (Bárányos, 77.) – Zsivoczky (Kiss K., 52.), Márkus (Urbán G., 73.), Bali. Megbízott edző: Várhidi Péter
GYŐR II: Nagy G. – Kálmán A., Köles, Paget, Kozma M. – Csató M., Paku (Leal, 92.), Németh L. – Nicsenko (Fekete D., 56.), Ahjupera, Varga T. (Miklós, 85.). Edző: Sándor István
Gólszerző: Puskás G. (1–0) a 37., Varga T. (1–1) a 60., Fekete D. (1–2) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Várhidi Péter: – Sajnáljuk az elbukott három pontot, sőt bosszantó, mert meglehetett volna az ötödik hely.
Sándor István: – Egy jó csapat ellen győztünk idegenben, ráadásul megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia FC 15 12 3 36–9 +27 39
2. FC Ajka 15 9 6 21–8 +13 33
3. Kozármisleny SE 14 9 2 3 28–15 +13 29
4. Gyirmót FC Győr 15 7 5 3 31–23 +8 26
5. Zalaegerszegi TE FC 15 7 3 5 23–19 +4 24
6. Szigetszentmiklósi TK 15 7 8 24–25 –1 21
7. Duna FC Tatabánya 15 5 6 4 22–19 +3 21
8. Szombathelyi Haladás II* 14 5 5 4 22–21 +1 20
9. Csákvári TK 14 6 1 7 19–23 –4 19
10. Veszprém FC 14 5 4 5 31–24 +7 19
11. Soproni Vasutas SE 15 4 4 7 19–26 –7 16
12. Kaposvári Rákóczi II* 14 3 5 6 15–21 –6 14
13. Győri ETO FC II* 15 3 4 8 22–26 –4 13
14. BKV Előre SC 14 2 5 7 17–27 –10 11
15. MVM Paksi FC II* 15 2 4 9 14–29 –15 10
16. Bajai LSE 15 2 1 12 16–45 –29 7

*Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban részt vevő NB I-es sportszervezetek tartalékegyüttesei a csapatuk által elért eredménytől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik