NB II: a presztízs vagy a feljutás vágya lesz az erősebb?

Vágólapra másolva!
2015.05.22. 12:35
A tavaszi szezon előtt sokan gondolhatták, hogy a 29. fordulóban, a Gyirmót FC Győr mezőkövesdi vendégjátékán múlik majd mindkét fél esetleges feljutása a labdarúgó NB I-be. Ám azóta fordult a világ Mezőkövesden, és valós tét már csak a vendégek számára maradt.

Ugyanis a 16. játéknap után még listavezető Mezőkövesd azóta a már feljutó Vasashoz képest tizenöt, a második helyezett Gyirmóthoz képest tízpontos hátrányt szedett össze.

„Biztosan csalódottak a mezőkövesdiek, amiért kiszálltak ebből a harcból, de oda kell figyelnünk, mert a keretük továbbra is erős, és fűti őket a vágy, hogy otthon szépen zárják ezt a bajnoki évet – mondta Balog Zoltán, a múlt hét végén huszonegy meccses veretlenségi szériáját elbukó Gyirmót rutinos védője a Nemzeti Sportnak. – Nem jött jókor, hogy éppen most szakadt meg a gyönyörű sorozatunk, de ilyen a foci, és már Mezőkövesden kijavíthatjuk a hibát. Győzni megyünk oda, mert pontok kellenek a feljutáshoz, nem szabad számolgatni, hiszen ha utolérne bennünket a Békéscsaba, több győzelme révén valószínűleg elénk kerülne.”

Mezőkövesden nem telt eseménytelenül a hét, előbb a klub elnöke, Tállai András kérte számon emelt hangon a csapat elmúlt hétvégi teljesítményét, majd Lucsánszky Tamás lemondott a vezetőedzői posztról. A tréner helyett megbízott edzőként Varga Attila vette át az együttest, aki rendkívül motivált és szeretne bizonyítani a hátralévő két mérkőzésen.–

„Váratlanul ért a megbízatás, de nagyon motivált vagyok – fejtegette a klub honlapján Varga Attila. – A Soroksár után természetesen nemesebb feladat egy kiélezett osztályban topcsapatot irányítani. A csapattal közösen mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb helyen zárjuk a szezont. Maximálisan felkészültünk annak érdekében, hogy győzzünk, meg kell tudni oldani a feladatot. Jó játékosaink vannak, akikkel igyekszem sokat beszélgetni, szeretném visszaadni az önbizalmukat, illetve motiválni őket.”

Varga Attila szerződése másfél évre szól, igaz, vannak benne olyan pontok, amelyek változtathatnak a döntésen, így minden bizonnyal a hátralévő két bajnoki meghatározza az edző további sorsát.

Az NB II 29. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry–Gyirmót FC Győr mérkőzés pénteken, 15.30-kor kezdődik, a Duna World közvetíti.

LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ, PÉNTEKI MÉRKŐZÉSEK
15.30: Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr (tv: Duna World)
19.30: Csákvár–Balmazújváros

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Vasas FC 28 20 2 6 63–27 +36 62
2. Gyirmót FC Győr 28 16 9 3 49–27 +22 57
3. Békéscsaba Előre 28 16 7 5 37–23 +14 55
4. Mezőkövesd Zsóry FC 28 13 8 7 49–32 +17 47
5. Szolnoki MÁV FC 28 13 7 8 47–42 +5 46
6. Soproni VSE-GYSEV 28 12 10 6 42–34 +8 46
7. Szeged 2011 28 11 6 11 32–30 +2 39
8. FC Ajka 28 8 8 12 40–40 0 32
9. Zalaegerszegi TE FC 28 8 8 12 37–45 –8 32
10. Soroksár SC 28 8 6 14 29–37 –8 30
11. FGSZ Siófok 28 7 9 12 37–48 –11 30
12. Szigetszentmiklósi TK 28 6 12 10 21–32 –11 30
13. Aqvital FC Csákvár 28 7 8 13 39–50 –11 29
14. Balmazújváros 28 7 7 14 31–50 –19 28
15. Ceglédi VSE 28 5 9 14 31–52 –21 24
16. Kaposvári Rákóczi FC 28 5 8 15 27–42 –15 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik