Tavaly júliusban a Budapest Honvéd–ZTE FC mérkőzéssel kezdődött, háromszázhárom nappal később, pünkösd vasárnapján a Mezőkövesd Zsóry–Ferencváros találkozóval ért véget az NB I 2022–2023-as idénye – embere válogatja, kiben milyen nyomokat hagyott. Biztosan nem kevesen vannak, akik egy felejthetetlen összecsapást, egy emlékezetes gólt, esetleg egy kapitális játékvezetői tévedést említenének, mint ami leginkább megmaradt bennük a bajnoki esztendőből, mások azon értetlenkednének, miként lehetséges, hogy csak három klub, a Ferencváros, a KTE és a Puskás Akadémia mondhatja el magáról, hogy a 33. fordulóban is az a vezetőedző ült a kispadján, akivel nekifutott az idénynek. Ami engem illet, megemelem a kalapom a teljesítményért, amit a Fradi a nemzetközi porondon produkált, magyar csapattól aligha várható el, hogy miután bejutott az Európa-liga csoportkörébe, ott mindhárom riválisát maga mögé utasítsa; ugyanakkor nehezen értem meg (sőt, semennyire sem…), a hazai mezőnyből minden tekintetben toronymagasan kiemelkedő klub a tizennyolc tavaszi bajnokijából miként képes a harmadát, hatot is vereséggel zárni. Régóta tudom, tévúton jár, aki a nevek bűvöletében él, egyetlen együttes játék­erejét sem az határozza meg, hogy a keretében szereplő labdarúgók pályafutásuk korábbi szakaszában mit értek el (bár igazodási pontot azért jelenthet), ám az véletlenül sem fordult meg a fejemben, hogy a Vasas tulajdonképpen „csont nélkül” esik ki.

Az idény során viszonylag sokszor tudósíthattam az újonc KTE meccseiről – az első alkalom az 5. fordulóban jött el. Jól emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor azzal szembesültem, a kecskemétiek ZTE elleni kezdő tizenegyében Banó-Szabó Bencének 68 élvonalbeli bajnokija van, a másik tíz futballistának pedig összesen 67, hogy aztán valóságos időutazásnak lehessek a szemtanúja. A KTE azon a bajnokin 0–1-ről fordítva 3–1-re győzött, és ahogy jöttek a mérkőzések, nemegyszer olyan érzésem támadt, mintha jó három évtizedet visszamennénk az időben, és azt a Vácot látnám a pályán, amely a kilencvenes évek első felében rengeteg szurkolót állított maga mögé a játékával. Néhány emlékezetes találkozó nekem is jutott a Csank János irányította Vácban, így talán mondhatom, a kecskeméti vezetőedző, Szabó István munkája sok tekintetben a Mestert idézi: a pályán rend, fegyelem uralkodik, a labdarúgók barátok, igazi közösséget alkotnak, és tisztában vannak azzal is, meló nélkül nincs siker. Persze én is hallom a hangokat, miszerint a KTE egyidényes csapat, a következő kiírásban meg sem közelíti majd a most látott futballját, ám hiszem, nem így lesz, ráadásul az élmény, amit magyar labdarúgókkal a soraiban adott, már visszavonhatatlanul a miénk marad.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!