Varga Roland: Korábban sokszor cipeltem a csalódásaimat

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.08.24. 11:53
null
Amint az a képen látható, ennyi nem elég az elsöprő lendülettel érkező Varga Roland feltartóztatásához (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Jó teljesítményt nyújt klubcsapatában, a Ferencvárosban Varga Roland, aminek meg is lett az eredménye: két év után újra a válogatott keretben szerepelhet.

 

– Honnan tudta meg, hogy válogatott lett?
– A legrövidebb úton: maga a kapitány mondta nekem – válaszolta lapunknak Varga Roland, az FTC 27 éves játékosa, aki legutóbb 2015 júniusában, a litvánok elleni mérkőzésen (4–0) volt válogatott, és most ismét meghívót kapott a Lettország és a Portugália elleni vb-selejtezőre. – Bernd Storck azt mondta, figyelemmel kíséri a játékomat, szerinte jól kezdtem a bajnokságot, és úgy ítéli meg, helyem van a keretben.

– Mit szólt hozzá?
– Nagyon boldog voltam, de ki nem az, ha a nemzeti csapathoz hívják? Ráadásul két éve nem történt ilyesmi velem, voltak hullámvölgyeim az elmúlt időszakban, sérüléssel is bajlódtam, de most minden rendben van.

NÉGY MECCS, KÉT GÓL

Bernd Storck a harmadik szövetségi kapitány, aki bizalmat szavaz Varga Rolandnak. Pintér Attila 2014 tavaszán Dánia ellen a második félidőben játszatta, a szélső a 69. percben gólt fejelt (a vége 2–2 lett). Albánia ellen (1–0) a 63. percben cserélték be, Kazahsztán ellen (3–0) kezdett, a 63. percben gólt szerzett, a 87. percben lecserélték. Dárdai Pál 2015 júniusában Litvánia ellen (4–0) a szünetben küldte pályára.

– Az látszik: a bajnokság eddigi hat fordulójában öt gólt szerzett, a két Európa-liga-selejtezőkör négy meccsén az FTC hat góljából hármat szerzett – ilyen rajtra számított?
– Reménykedtem benne. Szerintem az előző szezont is jó teljesítményt nyújtva fejeztem be, aztán a nagyon rövid nyári szünetet sikerült pihenéssel töltenem…

– Elnézést, úgy emlékszem, operálták a nyáron.
– Éppen azért! Az orrsövényemmel kerültem kórházba, a levegővétel sokszor a meccseken is nehezemre esett, aludni sem tudtam: kiszáradt a szám, mert csak azon át lélegeztem, és arra ébredtem, hogy nagyon szomjas vagyok. Amint véget ért a szezon, kés alá feküdtem, és mert néhány napig feküdnöm kellett, tényleg pihenéssel telt az az időszak. Azóta nincs rá panaszom, egészséges vagyok, próbálok minden mérkőzésen csapatom hasznára lenni, úgy lépek pályára, hogy kiemelkedően teljesítsek – ez persze nem sikerülhet mindig, de sokat teszek azért, hogy így legyen.

– Az edzéseken kívül mit kell tenni ahhoz, hogy valaki a legjobbját nyújthassa?
– Sok apróságra lehet odafigyelni: az edzések után kezeltetem magam, nyújtok, masszírozzák a lábam, hideg vízben regenerálódok, szaunázok – odafigyelek magamra.

– Azt beszélik, mentálisan is sokat erősödött.
– Lehet benne valami. Amikor az előző szezonban, Sopronban megsérült a bokám, nagyon magam alatt voltam, sokat ki kellett hagynom. Egy barátommal beszélgettem sokat, és azt hiszem, neki is van szerepe abban, hogy most így megy a játék. Jól ismer engem, tudja, hogy lelkizős alkat vagyok, korábban nehezen engedtem el, ha valami nem sikerült, cipeltem a csalódásaimat. Ez a barátom sokat segített abban, hogy gyorsan feldolgozzam, ha jó vagy rossz történik, nem szabad túl sokat rágódnom rajta, mert jön a következő feladat.

– Nos, itt a következő feladat: első válogatott meccsén Dánia, harmadik fellépésén Kazahsztán ellen szerzett gólt, négyszeres válogatott két találattal. Lesz ötödik mérkőzés?
– Nem gondolkozom ezen, egyelőre örülök, hogy visszatérhetek a keretbe. És előtte még lesz egy fontos mérkőzésünk, vasárnap a Videoton ellen, most még az a meccs foglalkoztat.

– Előny vagy hátrány, hogy a Vidi csütörtökön nemzetközi kupameccset játszik?
– Nem lehet tudni. Mi lehetünk a frissebb csapat, de ha a fehérváriak bejutnak a csoportkörbe, nagyon feldobhatja őket a siker. Én mindenesetre szorítok nekik nagyon, szurkolok a továbbjutásukért. Nekem nagyon megfelelne, ha a vasárnapi rangadón egymásnak gratulálhatnánk: a meccs előtt én nekik a csoportkörbe jutásért, a lefújás után ők nekünk – a győzelmünkhöz.

 

Legfrissebb hírek

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
12 órája

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 órája

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27
Ezek is érdekelhetik