Újpest: bejelentették a Panában 158 meccset játszó védőt

2020.09.24. 13:01
null
Kutrumpisz Belgiumban, a Standardnál is megfordult (Fotó: Getty Images)
Az Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be a 29 esztendős, 189 centiméter magas középső védő, Jorgosz Kutrumpisz érkezését. A rutinos futballista többek között 158-szor szerepelt az Újpesthez hasonlóan épp 20-szoros bajnok görög csapatban, a Panathinaikoszban.

Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz igazolhattam. Örülök, hogy aláírtam a szerződésemet, és alig várom a pillanatot, hogy bemutatkozhassak mérkőzésen is" – idézi Kutrumpiszt az ujpestfc.hu, aki eddigi legnagyobb klubsikereként 2014-ben Görög Kupát nyert a Panathinaikosszal.

A 30. életévét jövő februárban betöltő védő értékét 400 ezer euróra teszi a Transfermarkt. Mivel a szerződése nyáron lejárt az OFI Krétánál, az Újpest ingyen szerezhette meg. A labdarúgó korábban játszott a belga Standard Liege-nél is. Kutrumpisz a héten már a második védő, akinek érkezését bejelentették a lila-fehérek, kedden a portugál bal oldali bekk, Mauro Cerqueira szerződtetése lett hivatalos.

Predrag Rogan, a klub vezetőedzője még múlt héten nyilatkozott arról, hogy hamarosan három játékos szerződését jelenthetik majd be. Kutrumpisz és Cerqueira mellett a harmadik futballista a korábbi szerb U-válogatott Nemanja Antonov lehet, aki egy lapnak már el is árulta, hogy Budapesten tartózkodik és várja, hogy leteljen a kötelező karantén.

Az Újpest nem hozta nyilvánosságra, meddig szól a görög játékos szerződése.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Jovan Baosics (montenegrói, FK Zeta – Montenegró), Miroszlav Bjelos (szerb, Napredak Krusevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Mauro Cerqueira (portugál, Académica de Coimbra – Portugália, szabadon igazolhatóként), Lirim Kastrati (koszovói, Bologna – Olaszország), Jorgosz Kutrumpisz (görög, OFI Kréta – Görögország, szabadon igazolhatóként) Nikola Mitrovics (szerb, ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Stieber András (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (elefántcsontparti, Chambly – Franciaország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:Petar Gigics (szerb, Partizan Beograd, legutóbb kölcsönben Macsva Sabac – Szerbia)
Kölcsönből visszatérők: Szűcs Kristóf (Vác FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Mucsányi Márk
Kiszemeltek: Nemanja Antonov (szabadon igazolhatóként, legutóbb: Mouscron, Belgium)
Távozók: Balázs Benjámin (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, Göztepe SK – Törökország), Andreias Calcan (román, Politehnica Iasi – Románia), Filipovics Marko (Bicskei TC – kölcsön után végleg), Jonathan Heris (belga, KAS Eupen, Belgium, szabadon igazolhatóként), Koszta Márk (Zalaegerszegi TE FC), Litauszki Róbert (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Novothny Soma (VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként), Obinna Nwobodo (nigériai, Göztepe SK – Törökország), Jakub Sedlácek (szlovák, szabadon igazolható), Zsótér Donát (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalund, onnan kölcsönbe Vasteras SK – mindkettő Svédország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
11 órája

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
12 órája

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
12 órája

„Most mondjam azt, hogy minden jó, ha a vége jó?” – Szélesi Zoltán az újpesti fordítás után

Labdarúgó NB I
13 órája

Hatalmas góllal szerezte meg első idegenbeli győzelmét az ETO FC

Labdarúgó NB I
17 órája

Nem bírt a Panathinaikosszal a Honvéd a vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.09.19. 21:29

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04