Prukner: Engem el lehet küldeni, de a csapatot nem

2010.09.19. 08:59
null
Egy hét alatt két nagy pofont kapott a Ferencváros, innen kell felállniuk a zöld-fehéreknek (Fotó: Németh Ferenc)
Váratlan, egygólos (1–2) vereséget szenvedett az Üllői úton a házigazda Ferencváros az addig nyeretlen Siófoktól az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. A mérkőzés utáni értékelésében Prukner László, a zöld-fehéreket a nyártól irányító szakember azt mondta: ahogyan az Újpest elleni súlyos vereséget követően, úgy most is kiállt a szurkolók elé, és a harcot nem adja fel, bár őt el lehet küldeni...

„Mindkét vereséget ugyanolyan nehezen éltem, illetve élem meg – utalt Prukner László az Újpest és a Siófok elleni bajnokikra. – Nem azért jöttem az Üllői útra, hogy vereségeket szenvedjek a csapattal, hanem azért, hogy az élmezőnybe vezessem. Erről most sem vagyok hajlandó lemondani."

SZAVAZÁS

Két vereség után mit tenne Prukner László helyében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Sok okosságot ne várjanak tőlem, igaz, órákon át tudnék arról mesélni, miért kaptunk ki. Túl nagy nyomás alatt játszott a csapat, és ezt csak fokozta a kapott gól. A játékosaim egyszerűen nem mertek futballozni, többek között azért sem, mert kívülről is próbálták ránk uszítani a szurkolókat. Lelki terror alatt nem lehet jól futballozni" – elemezte a szombati, hazai vereség okait a szakember.

„Engem el lehet küldeni, de a csapatot nem lehet. Én a múlt héten is kiálltam a közönség elé, és most is megtettem. A többség, úgy veszem észre, mellettünk áll, de lehet, hogy ezt is én gondolom rosszul... A harcot csak azért sem adom fel, és bár nehéz feladat előtt állunk, ha van türelem, biztosan megoldjuk" – válaszolt a tréner arra a felvetésre, miszerint egy ferencvárosi labdarúgónak el kell viselnie a szurkolók részéről rá nehezedő nyomást.

„Talán a legjobb pillanatban voltunk a Fradi vendégei, hiszen a zöld-fehérek lelkileg aligha voltak topon az újpesti vereség után – mondta a szezon első győztes találkozóját követően ifjabb Mihalecz István, a Siófok vezetőedzője. – Nem tisztem megvédeni Prukner Lászlót, nem is szorul rá, hiszen ő jóval tapasztaltabb edző nálam, de annyit azért elmondanék, hogy a Ferencváros és a Siófok között ugyan hatalmas a különbség, a Ferencváros-, illetve a Siófok-mezben pályára lépő játékosok között már nincs akkora differencia..."

„Ilyen görcsösek, mint a mostani csapat, még az Újpesttől elszenvedett nyolc hármas vereség után sem voltunk – illette éles kritikával az utódokat Bálint László, a Ferencváros egykori legendás hátvédje. – Igaz, nekünk azért könnyebb volt a helyzetünk, hiszen a szurkolók megnyilvánulásai nem voltak velünk szemben ilyenek, mint manapság. Elképzelhetetlen volt, hogy szektorok maradjanak üresek, vagy háttal álljanak a pályának a drukkerek. Az nyilvánvaló, hogy a hatgólos vereség igen súlyos csapás, főleg ha a Ferencváros az Újpesttől szenvedi el, de nem feltétlenül a játékosokban keresném a hibát. Ezek a labdarúgók ennyit tudnak, csodát nem szabad tőlük várni. Aki látta a Megyeri úti meccset, az tudja, hajtottak, akartak, de semmi sem ment. Ráadásul, ugye, egy ekkora vereséget nem lehet csak úgy elfelejteni, ez benne marad a fejekben, a Siófok ellen benne is maradt. Csak a sikerek tudják feledtetni a kudarcokat. A következő meccseken ki kell iktatni ezeket a vereségeket, nem szabad rájuk gondolni. Azért hivatásos labdarúgók, hogy ezt meg tudják tenni. Ha erre nem képesek, ezt nem bírják el idegileg, alkalmatlanok a szakmájukra."

Legfrissebb hírek

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
1 órája

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
1 órája

A Ferencváros a Real Madriddal játszhat, de még nincs megegyezés – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19

NS-infó: a Ferencváros Portugáliába adhatja kölcsön magyar válogatott játékosát

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:25

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Kedden lép pályára az ETO FC; a Sport1 adja a Ferencváros csütörtöki meccsét

Európa-konferencialiga
2026.07.17. 10:49

Dicstelen szereplésről írt a szerb sajtó a Ferencváros elleni Európa-liga-búcsú után – lapszemle

Európa-liga
2026.07.17. 07:12