Nyíregyházi sikerével csoportelső a Fradi

Vágólapra másolva!
2009.11.11. 20:06
Címkék
Fordulatos, látványos mérkőzésen 4–3-as győzelmet aratott a Ferencváros a Ligakupa A-csoportjának 8. fordulójában a Nyíregyháza ellen.

A csoportelsőség volt a tét a Ligakupa szerdai Nyíregyháza-FTC mérkőzésen. Vendéggyőzelem esetén az utolsó két forduló eredményétől függetlenül a zöld-fehérek nyerték volna az A-csoportot. És meg is nyerték. Fordulatos, látványos mérkőzésen ugyanis afővárosiak 4–3-as sikert arattak.

A mérkőzés elején viszonylag hamar kétgólos előnyre tett szert a Fradi, igaz ehhez kellett a hazai kapus, Dénes Zsolt két kapitális hibája is.

Pisanjuk döntött (Fotó: Czagány Balázs)
Pisanjuk döntött (Fotó: Czagány Balázs)

Takács szabadrúgását ugyan hárította a 9. percben Dénes, apró bökkenő azonban, hogy mindezt tette a saját gólvonala mögött.

A 22. percben, ha lehet még nagyobb hibát követett el a hazai kapus: James Ashmore lőtt kapura, az elsőre hárított labda pedig a hazai kapus lábai között pörgött a gólvonalon túlra.

A mérkőzés azonban nem dőlt el, Fouad Bouguerra ugyanis mindent megtett, hogy első mérkőzését emlékezetessé tegye a Szpariban. A Nyíregyházánál próbajátékon lévő futballista ugyanis az első félidőben mesterhármast szerzett. A klasszikus fajtából.

Az egykor az FC Nantes csapatában is szereplő labdarúgó a 37. percben közelről vette be Holczer kapuját, majd öt perccel később Dragóner Attiláról lefordulva egyenlített.

A harmadik találatánál fejjel csúsztatta Perényi szabadrúgását a Ferencváros kapujába, közvetlenül az első félidő lefújása előtt.

A szünetben azonban összeszedte magát a Fradi, amely a második félidőben megfordította a találkozót. Előbb Nyilasi Bálint egyenlített az 50. percben, majd Igor Pisanjuk a győzelmet jelentő találatot is megszerezte.

A vendégsiker egyben azt is jelenti, hogy csoportelsőként zár a Ferencváros.

LIGAKUPA 
A-CSOPORT, 8. FORDULÓ
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–FERENCVÁROS 3–4 (3–2)
Nyíregyháza, 300 néző. Vezette: Nagy R. (Varga Zs., Pápai)
NYÍREGYHÁZA: Dénes – Perényi (Lakatos I., 76.), Nánási, Goia, Varga K. – Müller Zs., Minczér – Honma (Miskolczi, a szünetben), Batizi-Pócsi (Pákolicz, 50.), Andorka (Fekete Á., 66.) – Bouguerra (Dosso, 74.), Vezetőedző: Szentes Lázár
FERENCVÁROS: Holczer – Joaquín, Dragóner, Vattai, Alcantara – Pölöskey P. (Men Yang, 73.), Ashmore (Papp M., a szünetben), Nyilasi B., Takács R. – Pisanjuk (Kovács I., 91.), Mamics (Gold, 57.), Megbízott vezetőedző: Dejan Milovanovics
Gólszerző: Takács R. (0–1) a 8., Dénes (öngól, 0–2) a 22., Bouguerra (1–2) a 36., Bouguerra (2–2) a 42., Bouguerra (3–2) a 45., Nyilasi B. (3–3) az 50., Pisanjuk (3–4) az 56. percben
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Ferencváros   8 7    1 20–9   21
2. Nyíregyháza   8 4 2 2 19–10   14
3. KTE-Ereco   7 2 2 3 11–14   8
4. Diósgyőri VTK   7 2 1 4 12–12   7
5. Vasas   7 2    5 10–21   6
6. MTK   7 1 3 3 6–12   6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik