Női válogatott: a szövetségi kapitány ultimátumot adott az FTC vezetőedzőjének

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.22. 13:46
null
Vágó Fanny (zöld-feketében) csak akkor lehet újra magyar válogatott, ha az FTC-nél lemond a vezetőedzői posztról (Fotó: Földi Imre)
Válaszút elé állította az FTC csapatkapitányát és edzőjét, Vágó Fannyt a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A fradi.hu beszámolója szerint Margret Kratz csak akkor hívja meg a nemzeti csapatba a zöld-fehérek játékos-edzőjét, ha Vágó lemond a vezetőedzői tisztségről. A 146-szoros magyar válogatott csatár szerint szakmai féltékenység állhat a történtek mögött.

A magyar válogatottban 146 mérkőzésen 74 gólt szerző, nyolcszoros magyar és négyszeres osztrák bajnok csatár elkeseredetten nyilatkozott a helyzetről.

„Soha nem hittem volna, hogy ez megtörténhet! A nemzeti csapat szövetségi kapitánya szerdán válaszút elé állított. Beszélgetésünket azzal kezdte, hogy a válogatottnál a szövetség nyomására el kell kezdeni a fiatalítást, ezért a továbbiakban nem számít rám, de később kiderült: egészen másról van szó. Szerinte az utóbbi időben látszódnak rajtam a fáradtság jelei, és az is, hogy nem bírom a kettős terhelést. Elmondta: a folytatásban csak akkor hív be a keretbe, ha felhagyok az edzősködéssel. Ez konkrétan zsarolás! Mélyen felháborít ez az egész, hiszen úgy gondolom, teljesítményem alapján nem kérdés, hogy a válogatottban a helyem. Egyáltalán nem vagyok fáradt, remek formában érzem magam, meg lehet nézni a bajnokságban és a nemzeti csapatban is a játékosok mutatóit, továbbra is a legjobbak közt vagyok. Ez az egész nem méltó ahhoz, amit eddigi pályafutásom során a magyar futballért tettem, és tenni is fogok! Ugyanis nem fogok felhagyni sem az edzősködéssel, sem az aktív játékkal! Az azonban biztos, hogy a jelenlegi szövetségi kapitánnyal a továbbiakban nem tudok együtt dolgozni. Tizenhat év alatt négy szakvezető irányításával 146 meccsen 74 gólig jutottam címeres mezben, amelyről a történtek ellenére sem mondok le. És nem vonulok vissza! Legfeljebb nem mostanában gyarapítom majd válogatott meccseim számát és nem most lesz meg a 150. mérkőzésem nemzeti mezben” – hangsúlyozta Vágó Fanny, kiemelve, meg sem fordult a fejében, hogy cserben hagyja az FTC-t, ezért szeretné folytatni az elkezdett munkát a pályán és a kispadon egyaránt.

„Úgy gondolom, hogy jó adag szakmai féltékenység is állhat a történtek mögött, amit nem értek, hiszen mindig, minden erőmmel segítettem a nemzeti csapat stábjának munkáját, ha kellett, a Fraditól bocsátottam rendelkezésre szakembereket. A szövetségi kapitány arra hivatkozott, hogy az MLSZ egy éven belül hoz egy olyan döntést, melynek értelmében nem lehet valaki játékos és edző is egyszerre. Ezek után én rögtön a szövetségnél érdeklődtem, hogy valóban vannak-e ilyen tervek, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy szó sincs erről. Úgy gondolom, nem ezt érdemeltem. Megaláztak!” – tette hozzá Vágó Fanny.

A Magyar Labdarúgó-szövetség közleménye szerint Kratz és Vágó megbeszélték a történteket, és megszületett a döntés, amely szerint az FTC játékos-edzője nem kap meghívót a válogatottba.

„Fanny a női labdarúgás igazi ikonja, példaképe, aki a csapat egyik erőssége volt éveken át, és megvan benne a potenciál, hogy edzőként is hasonló szintre jusson el. A jövőben teljes mértékben klubcsapatára, a Ferencvárosra koncentrálhat, ami segítség lehet számára a karrierje építésében” – idézi Margret Kratz szövetségi kapitányt az mlsz.hu, kitérve rá, a szakember egy új szerkezetű, megfiatalított csapat kialakítását kezdte meg a válogatottnál, döntéséről pedig egyeztetett Vágó Fannyval.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik