JUDI ÁDÁM
2023.09.30 07:55 Frissítve: 2023.09.30 08:43

NB I: Senkó Zsombort mentálisan felőrölte a sok kritika

Az utolsó pillanatokban mentett pontot és végzett 1–1-es döntetlenre a Puskás Akadémiával a házigazda ZTE FC a labdarúgó NB I 8. fordulójának péntek esti mérkőzésén. A Zalaegerszeg vezetőedzője, Boér Gábor szerint a most keretbe sem kerülő Senkó Zsobmort mentálisan felőrölte a sok kritika, míg Hornyák Zsolt már örült, hogy csapata egy nullára megnyeri a mérkőzést.

Boér Gábor szerint Senkó Zsombort felőrölte a sok kritika (Fotó: Szabó Miklós)

 

Boér Gábor, a ZTE FC vezetőedzője

– Nem mindennapi végjáték volt.
– A végéről kezdeném… Fontos volt, hogy ki tudtunk egyenlíteni. Kiegyensúlyozott mérkőzés volt, sok hibával játszottunk, sokszor bátortalanul. Nem éreztem elég frissnek a játékosokat, meg kell nézni, mi ennek az oka. Nem volt meg a megfelelő dinamika a játékunkban, és bár akadtak periódusok, amikor erőre kaptunk, javarészt meddők voltunk, főleg támadásban. Értékes pontot szereztünk.

– Akkor elégedett?

– Nehéz kérdés. Nekünk több pontra van és lesz szükségünk, de a játék képe alapján és mindent összevetve jobb az egy pont, mint a nulla. Elégedett nem vagyok.

– Mi a helyzet a kapusposzton? Gyurján Márton játszott, a héten igazolt Dombó Dávid a kispadon ült, Senkó Zsombor a keretbe sem került.
– Senkó Zsombort az utóbbi időben több támadás érte, amit nemcsak ő, de egyetlen fiatal futballista sem tud feldolgozni. Nem érzem jogosnak a kiritikát, mert bár ő is hibázott, ugyanúgy más is. Ez felőrölte, mentálisan mélyre került, pihentetjük. Gyurján Márton most is bizonyította, hogy jó kapus. Ami Dombó Dávidot illeti, bízom benne, hogy gyorsan felveszi ismét az NB I ritmusát.


Hornyák Zsolt már örült, hogy a Puskás Akadémia egy nullra nyer Zalaegerszegen (Fotó: Micheller Szilvia)

 

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Már örültem, hogy egy nullára megnyerjük a meccset, erre a végén hibáztunk, így egyenlített a ZTE. Eldönthettük volna a mérkőzést, például ha Nagy Zsolt jobb megoldást választ, és nem lő, hanem Komáromi Györgynek passzol. A végén hatalmas hibát követtünk el azzal, hogy nem rúgtuk el a labdát, meg is büntetett minket az ellenfél. Küzdöttünk becsülettel, szomorú vagyok, mert megérdemeltük volna a győzelmet.

– Legutóbbi öt bajnokijukon egyszer nyertek, gödörben van a csapat?
– Előfordult, hogy a hajrában buktunk pontokat, ott van a Vidi elleni meccs és most ez is. Az Újpest ellen kétgólos előnyről lett döntetlen, jobban oda kell figyelnünk, ugyanis mi irányítjuk a mérkőzéseket. Szóval, nem vagyunk gödörben.

– Nagy Zsolt egyre több időt tölt a pályán, hogy halad a felépítése?
– Jól, csakhogy most mérges vagyok rá, mert nem passzolt Komáromi Györgynek, hanem lőtt... No de ha nem jön közbe semmi, jövő héten kezdő lesz a Kisvárda ellen.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia 1–1 (0–0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna. Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: Spoljaric (90+9.), ill. Plsek (88. – 11-esből)

A TALÁLKOZÓ ONLIVE, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT OLVASHATÓ!

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
Szeptember 29.
, péntek
Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia 1–1
Szeptember 30., szombat
14.30:
Paksi FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
17.00: MTK Budapest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
19.30: Debreceni VSC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Október 1., vasárnap
15.00:
Fehérvár FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
17.30: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC65120–  8+1215
  2. MTK Budapest742110–  5  +514
  3. Paksi FC742112–  8  +414
  4. Diósgyőri VTK741214–  8  +613
  5. Debreceni VSC74312–10  +212
  6. Puskás Akadémia833213–14  –112
  7. Újpest FC732211–13  –211
  8. Kecskeméti TE734  8–  8    0  9
  9. Fehérvár FC712411–15  –4  5
10. Zalaegerszegi TE812510–19  –9  5
11. Mezőkövesd6114  7–13  –6  4
12. Kisvárda7115  6–13  –7  4

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

 

2023.12.09 23:23:57

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2023.12.09 22:41:29

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Paksiként fűtene a bizonyítási vágy.

2023.12.09 09:17:56

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A liláknak megint csak pár perc hiányzott a győzelemhez, a kapufát kétszer is eltaláló ZTE Medgyes átlövésével mentett meg egy pontot.

2023.12.09 10:30:50

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A fővárosi kék-fehérek győzelmükkel pontszámban beérték a tabellán riválisukat.

2023.12.08 15:01:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A hazaiak válogatott védője a hajrában elhibázott egy tizenegyest, ám másodszorra betalált.