NB I: PSG-nél nevelkedett középpályást igazolt a Fehérvár – hivatalos

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 17:17
null
Franck Bambock 2025 nyaráig írt alá a Fehérvárnál (Fotó: molfehervarfc.hu)
A hivatalos oldalán jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC, hogy szerződtette a Grenoble Foot középpályását, Franck Bambockot.

 

A 28 éves védekező középpályás kameruni származású, a francia bajnok Paris Saint-Germain akadémiáján nevelkedett. Franck Bambock tétmérkőzésen nem lépett pályára a PSG első csapatában, ugyanakkor 2014-ben egy felkészülési találkozón játszott a Fehérvár ellen, valamint a kispadon ült a párizsiak 2014-es Francia Szuperkupa-sikere alkalmával. Az UEFA Ifjúsági Ligában hét meccsen szerepelt, e meccseken egy gólt szerzett.

A középső középpályásként és belső védőként is bevethető játékos korábban megjárta a spanyol másodosztályú Huescát és futballozott a holland Sparta Rotterdamban is. Az elmúlt két idényben a Ligue 2-ben szereplő Grenoble-t erősítette, a 2022–2023-as évadban összesen 34 mérkőzésen egy gólt szerzett és egy gólpasszt osztott ki.

Bambock 2010 és 2013 között a franciák U16-os, U17-es és U19-es válogatottjaiban is játszott.

„A Vidi nagy érdeklődést mutatott irántam az elmúlt két-három hónapban, és az a jövőkép, amit felvázoltak nekem a következő szezonokra, meggyőzött, hogy Magyarország egyik legnagyobb klubjához igazoljak, amit fontos lépésnek gondolok a karrieremben. A célom, hogy a maximumot nyújtsam a pályán és segítsem a csapatot a céljai elérésében”nyilatkozta a fehérvári klub honlapjának a középpályás, akinek a szerződése két évre szól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Franck Bambock (francia, Grenoble Foot – Franciaország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatér(het)nek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Kovácsik Ádám (ETO FC Győr), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Andrija Radulovics (szerb-montenegrói, Crvena zvezda – Szerbia, legutóbb kölcsönben: Radnik Surdulica – Szerbia)
Távozók: Alef (brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolható), Marcel Heister (Ludogorec – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Le Havre – Franciaország, Omonia – Ciprus), Artem Sabanov (ukrán, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Szabó Levente (ETO FC Győr), Nikola Szerafimov (északmacedón, érdeklődnek iránta: FCSB, CFR – Románia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik