NB I: magyar válogatottal erősít a DVSC – NS-infó

2023.12.22. 11:38
null
Szuhodovszki Soma Kecskemétről Debrecenbe igazol (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a labdarúgó NB I-ben belül vált csapatot és a Kecskeméti TE-től a Debreceni VSC-hez igazol a 23 éves, egyszeres magyar válogatott Szuhodovszki Soma, aki információink szerint már az orvosi vizsgálatokon is túl van a cívisvárosban.

 

Az MTK-ban nevelkedett Szuhodovszki Soma már a 2016–2017-es kiírásban bemutatkozhatott a harmadosztályban, majd az NB II-es debütálás után egy-egy idényen keresztül erősített három csapatot, a Monort, a Tiszakécskét és az ETO FC Győrt.

Szuhodovszki a 2021–2022-es idény előtt igazolt Kecskemétre, mellyel rögtön első idényében feljutott az élvonalba, ott pedig szintén meghatározó játékosa volt az NB I-ben is ezüstérmet szerző csapatnak.

Az élvonalban 46 meccsen öt gólnál és 11 gólpassznál járó Szuhodovszki Soma teljesítménye a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a figyelmét is felkeltette, a KTE középpályása már többször kapott meghívót a nemzeti csapat összetartására, ám eddig mindössze egy percet játszott a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Legfrissebb hírek

Kifütyülték Borbély Balázst Győrben: ETO FC–Ferencvárosi TC 0–0

Labdarúgó NB I
27 perce

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
1 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; a Fradi szélsője az NB I-ben ben nem vált klubot – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
4 órája

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
8 órája

Lejárt a szerződése a La Ligában, a Honvéd lecsapott a spanyol támadóra

Labdarúgó NB I
11 órája

Az ETO 13 év alatt kétszer verte meg a Fradit – mind a kétszer Borbély Balázs irányításával

Labdarúgó NB I
11 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28