NB I: kilenc hónap után újra van csapata Németh Krisztiánnak

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 14:02
null
Németh Krisztián Debrecenben folytatja! (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC szerződtette a 37-szeres válogatott, 2016-ban Eb-résztvevő Németh Krisztiánt, aki legutóbb az MLS-ben szereplő Columbus Crew-ban futballozott.

A győri születésű Németh Krisztián – aki tagja volt a 2009-ben az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyerő magyar csapatnak – az ETO-ban, majd az MTK akadémiáján nevelkedett. 2007-ben több akkori csapattársával – többek között Gulácsi Péterrel – együtt a Liverpoolhoz került. Itt az első keretben nem kapott lehetőséget, kölcsönben a Blackpoolban, majd az AEK Athénban játszhatott.

2010 nyarán az Olympiakosz Pireusz kivásárolta szerződéséből, ahol egy ősz után kölcsönadták az Olympiakosz Voloszba, majd egy év után elengedték az akkor másodosztályú MTK-hoz. Innen fél év elteltével Hollandiába szerződött: a Waalwijk, majd a Roda labdarúgója volt.

2014 decemberében az MLS-ben szereplő Sporting Kansas Citybe szerződött, ahol a klubbal a következő idény végén megnyerte az US Open Cupot. 2016 januárjától másfél évig a katari Al-Garafában futballozott, majd visszatért az Egyesült Államokba: a New England Revolution, majd ismét a Kansas City labdarúgója lett.

2020-ban Dunaszerdahelyen tett kitérőt, majd ismét az USA felé vette az irányt: a tavaszi-őszi rendszerben működő MLS idényének utolsó hónapjaiban a bajnoki címet szerző Columbus Crew-t erősítette. Mivel az ohiói alakulat nem hosszabbított vele, szabadon igazolhatóvá vált. Most, kilenc hónap elteltével új szerződést írt alá, a magyar élvonalban újonc Debreceni VSC-nél.

Németh Krisztián személyében egy olyan játékosról van szó, akinek eddigi karrierje megkérdőjelezhetetlenül sikeres volt, s biztos vagyok abban, hogy segíteni tudja a DVSC-t, amely lehetőséget biztosít számára, hogy újra felépítse magát. Ez a kontraktus kétséget kizáróan amolyan win-win szituáció, amellyel mindkét fél jól járhat. Megfelelő ajánlat esetén nem állunk majd annak az útjába, hogy Krisztián további álmai valóra váljanak, de addig is természetesen csak a Loki sikere lebeg a szeme előtt” – mondta a DVSC honlapjának, a sportigazgató Tőzsér Dániel.

NÉMETH KRISZTIÁN A SZERZŐDÉS ALÁÍRÁSÁT KÖVETŐEN A DVSC YOUTUBE-CSATORNÁJÁNAK NYILATKOZOTT

NÉVJEGY: NÉMETH KRISZTIÁN
Született: 1989. január 5., Győr (32 éves)
Nemzetisége: magyar
Sportága: futball
Posztja: támadó
Válogatottság/gól: 37/4

Klubjai: MTK (2005–2007; 2011), Liverpool (angol, 2009–2010), Blackpool (angol, 2009 – kölcsönben), AEK Athén (görög, 2009–2010 – kölcsönben), Olympiakosz Pireusz(görög, 2010–2011), Olympiakosz Volosz (görög, 2011 – kölcsönben), Waalwijk (holland, 2011–2012), Roda (holland, 2012–2014), Sporting KC (amerikai, 2014–2016; 2018–2020), Al-Garafa (katari, 2016–2017), New England Revolution (amerikai, 2017–2018), DAC (szlovákiai, 2020), Columbus Crew (amerikai, 2020), Debreceni VSC (2021)

Kiemelkedő eredményei: U19-es Eb-elődöntős (2008), U20-as vb-bronzérmes (2009), Eb-nyolcaddöntős (2016); görög bajnok (2011), US Open Cup-győztes (2014), MLS-győztes (2020)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik