NB I: „Bosszantott” – egy év után szerzett ismét gólt Zsótér Donát

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.12.15. 07:34
null
Zsótér Donát rossz sorozatot tört meg a ZTE ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
A Bp. Honvéd 25 esztendős támadója, Zsótér Donát szombaton a ZTE FC elleni bajnokin ismét betalált, erre legutóbb tavaly decemberben volt példa.



Kétgólos előnyét elherdálva a Bp. Honvéd 2–2-es döntetlent ért el a ZTE FC ellen hazai pályán. A kispestiek Nenad Lukics révén már az 5. percben megszerezték a vezetést, majd előnyüket közvetlenül az első félidő végét megelőzően Zsótér Donát növelte kétgólosra. A támadó szinte napra pontosan egy év, 2020. december 16. után szerzett újra gólt az élvonalban.

„Számontartom a góljaimat, mert ezzel is szeretném segíteni a csapatomat, és bosszantott is, hogy ennyi idő eltelt már   a legutóbbi óta – jelentette ki a 25 esztendős Zsótér Donát.  Remélem, nem az utolsó gólomat szereztem a most zajló bajnokságban, bár hadd tegyem hozzá, hogy az utóbbi időben inkább a középpályán futballoztam, távolabb a kaputól. Néhány helyzetem akkor is volt, csak nem használtam ki. Az utóbbi három bajnokin aztán kikerültem a bal szélre, így több lehetőségem nyílik a támadásra és a lövésre is. A gólomtól függetlenül csalódás nekem az eredmény, mert hazai pályán kétgólos előnyt fontos lenne megtartani. Nem az első mérkőzésünk, hogy a vezetés birtokában a második félidőben próbáljuk őrizni az előnyünket, ahelyett, hogy megszereztük volna a harmadik gólt, akkor ugyanis a Zalaegerszeg biztosan nem egyenlített volna. Nekem is volt egy helyzetem még kettő egynél, de Demjén Patrik nagyot védett.”

A Bp. Honvéd szombaton a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokival fejezi be az őszt:  „Régen nyertünk a Groupama Arénában, szóval a becsületünkért is játszunk, illetve azért, hogy minél kedvezőbb helyről várhassuk a téli felkészülést, amellyel megalapozhatjuk az eredményesebb tavaszt.”    

 

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 16 10 3 3 30–16 +14 33
2. Ferencvárosi TC 15 10 2 3 31–12 +19 32
3. Puskás Akadémia 15 9 3 3 24–17 +7 30
4. Mol Fehérvár 16 7 5 4 22–18 +4 26
5. Mezőkövesd 16 6 4 6 19–26 –7 22
6. Budapest Honvéd 16 6 2 8 30–31 –1 20
7. Zalaegerszegi TE 16 5 5 6 23–33 –10 20
8. Paksi FC 16 5 3 8 38–35 +3 18
9. Debreceni VSC 16 4 5 7 30–29 +1 17
10. Újpest FC 16 4 5 7 24–28 –4 17
11. MTK Budapest 16 4 3 9 12–27 –15 15
12. Gyirmót FC Győr1634917–28–1113

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik