NB I: Bécsből igazolt U-válogatott játékost a ZTE

2023.02.03. 14:55
null
Balabás Bence Zalaegerszegen folytatja pályafutását (Fotó: ztefc.hu)
A magyar U17-es válogatott alapemberével, a 16 éves Balabás Bencével erősítette meg keretét a Zalaegerszegi TE FC. A fiatal labdarúgó korábban megfordult az FTC és a Puskás Akadémia csapataiban is, a zalaiakhoz az Austria Wientől érkezik.

„Hűen a klub stratégiájához, továbbra is szeretnénk tehetséges, fiatal labdarúgókat szerződtetni Zalaegerszegre; ezért örülünk, hogy Balabás Bencével sikerült megállapodnunk. Bence rátermett, technikás labdarúgó, aki a középpálya bármely pontján bevethető. A játékos a magyar U17-es labdarúgó-válogatott meghatározó tagja és hisszük, hogy alázatos, kemény munkával minél hamarabb fel tudja venni a felnőtt futball ritmusát” – mondta a 2006-os korosztállyal spanyolországi összetartásra készülő játékosról Dragóner Attila, a ZTE sportigazgatója.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Balabás Bence (Austria Wien – osztrák)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: –

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Németh Erik (szentlőrinci kölcsön után Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Diego Carioca (Diego Silva Nascimento Santos, brazil, Kolosz Kovalivka – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:–

 

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
3 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53