NB I: az Újpest élt az opcióval, marad a középpályás

2022.06.06. 11:32
null
Vincent Onovo kölcsön után végleg marad a liláknál (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy élt opciós jogával és kölcsön után végleg megszerezte a lila-fehérekhez télen visszatérő nigériai középpályás, Vincent Onovo játékjogát, aki marad a Megyeri úton.

Vincent Onovo a 2021–22-es idény előtt távozott a lila-fehérektől a dán Randershez, de ott csak 14 mérkőzésen lépett pályára, ezért a több játéklehetőség reményében télen kölcsönbe visszatért Újpestre, ahol 2018 februárja és 2021 augusztusa között már játszott.

A IV. kerületiek most hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy éltek a szerződésben szereplő opcióval és kölcsön után végleg megszerezték a 26 esztendős középpályás játékjogát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Máté Zsolt (Tiszakécske), Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki, Mol Fehérvár)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
–
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
13 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
16 órája

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

„Talán az idény legjobb teljesítményét nyújtottuk” – Gert Remmel a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:15

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06