NB I: a ZTE megerősítette a debreceni csatár szerződtetését

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 10:20
null
Antonio Mance két évre írt alá a ZTE-hez (Fotó: ztefc.hu)
A hét elején már megírtuk, hogy a francia Yohan Croizet és a horvát Josip Spoljaric mellett a napokban egy újabb horvát támadó érkezhet a ZTE-hez, Antonio Mance személyében, akit pénteken jelentett be a klub.

 

Beigazolódott a Nemzeti Sport hét eleji értesülése, a DVSC-től igazolt csatárt a ZTE.

Antonio Mance többszörös utánpótlás válogatott, aki 2014-ben mutatkozott be a horvát élvonalban, azNK Istra csapatában. Ezt követően 2015–2017 között a szlovén NK Domzaleegyüttesét erősítette, amellyel 2017-ben szlovén kupát is nyert. 2017–2019 között az AS Trencíncsapatában szerepelt. Kölcsönben a francia élvonalban is játszott, majd csatlakozott az NK Osijek csapatához. Magyarországra 2020 augusztusában került, amikor kölcsönbe érkezett aPuskás Akadémia gárdájához.2021-ben egy németországi kitérőt is tett, ahol a 2. Bundesligában szerepelt az Erzgebirge Aue gárdájánál. Hozzánk most a DVSC csapatától érkezik a csatár, akivel kétéves szerződést kötött együttesünk” – írja a ZTE hivatalos honlapja.

Mance az NB I eddig két csapatban 43 meccsen játszott és kilenc gólt szerzett, egyet a ZTE ellen, még a Puskás Akadémia játékosaként. A DVSC-ben az előző idényben 15 találkozón kétszer talált be, az új idényben két meccsen játszott, gólt még nem szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Antonio Mance (horvát, Debreceni VSC), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sajbán Máté (Paksi FC), Senkó Zsombor (Diósgyőri VTK), Josip Spoljaric (horvát, NK Osijek – Horvátország), Soltész István (Budafoki MTE)
Kölcsönbe érkezők: Mim Gergely (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Yohan Croizet (francia, Újpest FC)
Kölcsönből visszatért: Daniel Milovanovikj (északmacedón, GFK Tikves 1930 – Észak-Macedónia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Demjén Patrik (MTK Budapest), Eros Grezda (albán, FK Partizani – Albánia, szabadon igazolhatóként), Kálnoki-Kis Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként),Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Tajti Mátyás (Újpest FC)
Kölcsönbe távozók: Boros Zsombor (Kazincbarcika, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Gergely Botond (román-magyar, FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia) Kiss Ágoston (Tiszakécskei LC, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Vasas FC), Papp László (Mosonmagyaróvár, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia)
Kooperációs kölcsönben Mosonmagyaróváron is játszhatnak: Csóka Dominik, Klausz Milán, Németh Dániel, Török Kevin (és az NB III-as keretből Tullner Péter)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gergényi Bence (Fehérvár FC), Eduvie Ikoba (amerikai-nigériai, Al-Ahli – Egyiptom, Gaziantep FK – Törökország)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Brandon Domingues (portugál-francia, Budapest Honvéd), Joao Oliveira (Joao Pedro Abreu de Oliveira, svájci-portugál, Leixoes SC – Portugália, szabadon igazolható), Hamzat Ojediran (nigériai, KF Egnatia Rrogozhinë – Albánia, kölcsön után végleg), Vajda Botond (szlovák-magyar, Diósgyőri VTK, legutóbb kölcsönben: Tiszakécskei LC)
Kölcsönbe érkezők: Alexander Mojzis (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia), Tuboly Máté (ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérők:Baranyai Nimród (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Engedi Márk, Fábián Bence, Kócs-Washburn Erik Endre,
Erneszt Romancsuk, Takács Bence, Tercza Gergő
Kiszemeltek: Andrija Majdevac (szerb, szabadon igazolható, legutóbb Novi Pazar – Szerbia)
Távozók:Okan Aydin (német-török, szabadon igazolható), Raul Balbarau(román, szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben FC Noah – Örményország), Baráth Péter (Ferencváros, kölcsön után végleg), Sylvain Deslandes (kameruni-francia, szabadon igazolható), Matar Dieye (szenegáli, finnországi kölcsön után AC Bellinzona – Svájc, szabadon igazolhatóként), Kovács Péter (Karcagi SE), Kundrák Norbert (szegedi kölcsön után Budapest Honvéd), Antonio Mance (horvát, Zalaegerszegi TE FC), Major Sámuel (pécsi kölcsön után Kozármisleny), Sós Bence (Topolyai SC – Szerbia), Saná Gomes (bissau-guineai, Belenenses – Portugália, legutóbb kölcsönben PFK Beroe Sztara Zagora – Bulgária), Varga Kevin (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Peter Olawale
(nigériai, Balzan FC – Málta, legutóbb kölcsönben FC Noah – Örményország), Rácz Balázs (szegedi kölcsön után Kozármisleny)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik