NB I: A VAR miatt történt ez velünk – Horváth Ferenc az 1–4 után

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.07.31. 23:03
null
Horváth Ferenc szerint a VAR rúgott 4 gólt a Honvédnak (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 1. fordulójának második szombati mérkőzésén az újonc Debreceni VSC meglepetésre fölényesen 4–1-re legyőzte a Bp. Honvédot. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A DVSC vezetőedzője, Huszti Szabolcs elismerte: két ellentétes félidőt játszott csapata.

„Ha az elsőben három-nullára vezet a Honvéd, egy szót nem szólhattunk volna. Sok helyzetet dolgozott ki az ellenfél, pánikot éreztem hátul, betojva játszottunk, mondhatni NB II-esen kezdtük az NB I-es szezont. Viszont tetszett a reakció, ahogy pályára léptünk a második félidőben. Hittek magukban a srácok, volt keresnivalónk a pályán, úgyhogy örülök, hogy sikerült begyűjteni a három pontot.”

Elárulta: sok mindent nem változtattak a szünetben, szerinte a fejek álltak át az első osztályra.

„Kicsit bátrabban mentünk rájuk, nagyon szép gólokat rúgtunk, de ez jellemző volt ránk már az NB II-ben is. Egy meccs viszont nem mérvadó: ha kikaptunk volna három-nullára, akkor sem kellett volna a csapatot temetni, és most sem a Bajnokok Ligáját nyertük meg, ez csak egy meccs volt a sok közül. Remélem, hasonló lesz a folytatás.”

Végül a tizenegyesből gólt szerző Dzsudzsák Balázzsal való kapcsolatáról is megkérdezték.

„Ő egy vezér, csak pozitívumokat tudok róla mondani. A pályán kívül barátok vagyunk, hiszen a válogatottban szobatársak voltunk. De amikor meccs van, akkor én az edzője vagyok, ezt mind a ketten tudjuk.”

HUSZTI SZABOLCS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Budapest Honvéd trénere, Horváth Ferenc azzal kezdte: nagyon jó első félidőt játszott csapata.

„El is dönthettük volna a mérkőzést. Minden ült, amit akartunk: frissek és gyorsak voltunk, sok helyzetünk és szögletünk volt, birtokoltuk a labdát. Ha rúgunk még egyet, másképp alakulnak a dolgok. A második félidőről nehéz beszélni, hogy most ez a VAR hasznos vagy nem hasznos, érdekes dolog. Ki dönti el, hogy mit néznek vissza? Klemenz első sárga lapját miért nem nézték vissza? A harmadik gól előtt miért nem nézték vissza, hogy kint volt-e előtte a labda? Százéves tradíciót szednek szét ezzel. Folyamatosan áll a játék, ugyanannyit fog elvenni a VAR, mint amennyit vissza fog adni. Szerintem ez teljesen feleslegesen mesterkéltté tette az egész labdarúgást. Korábban is ez volt a véleményem, most hatványozottan, mert a VAR miatt történtek velünk a dolgok. A csapat nyerni akart az utolsó pillanatig, mindenki odatette magát, lehetett látni a csapaton, hogy jó formában van, megy előre, ez egy másik Honvéd, mint ami volt.”

Felvetették neki, hogy már a kiállítás előtti negyedórában is lehetett látni: egy másik Honvéd jött ki a második félidőre, amely akkor már a védekezéssel volt elfoglalva.

„A Honvéd attól lett más, hogy kiállítottak egy embert, dupla büntetés volt, mert tizenegyes is járt mellé. Ezt nem volt könnyű feldolgozni, kaptunk még egyet, aztán eszeveszett rohanás volt mindent vagy semmit alapon. A szituációt egy pillanatra láttam csak visszanézve, a könyökét találta el a labda, azért még plusz meg is büntetni… Nem kereste a labdát, kifordult, eltalálta a könyökét. Ezért ekkora büntetést adni a csapatnak nem feltétlenül igazságos.”

HORVÁTH FERENC SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I, 2021–2022
1. FORDULÓ
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–4
(1–0)
Budapest, Bozsik Aréna, 3257 néző. Vezette: Bognár
Gólszerző: Bőle (36.), ill. Dzsudzsák (60. – 11-esből), Bárány (65.), Bévárdi (83.), Ugrai (90+5.)
Kiállítva: Klemenz (59.)

Legfrissebb hírek

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
14 órája

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
16 órája

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
16 órája

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
18 órája

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
23 órája

A Loki–Fradi rangadón az aranyérem sorsa is tét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:49

Az utolsó pillanatokban lőtt góllal mentett meg egy pontot az MTK Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 21:30

A Debrecen és a Vác is ötgólos győzelmet aratott a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.04.04. 19:48
Ezek is érdekelhetik