NB I: a Celtic és a Stuttgart is érdeklődik a ZTE csatára iránt – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 10:03
null
Eduvie Ikoba iránt a Celtic és a Stuttgart is érdeklődik (Fotó: Kovács Péter)
Interjút adott a külföldön sportoló amerikaiakkal foglalkozó Yanks Abroad.co-nak a labdarúgó NB I-ben szereplő, friss Magyar Kupa-győztes Zalaegerszegi TE FC csatára, Eduvie Ikoba, aki első néhány magyarországi hónapja mellett a csapat szerepléséről és jövőjéről is beszélt, a lap pedig úgy tudja, hogy a játékos iránt a skót Celtic és a német Stuttgart is érdeklődik.

 

„Nagyon nehéz volt az idény eleje. Akkor volt három másik csatára a csapatnak, én pedig elég későn csatlakoztam a felkészüléshez. Az edző azt mondta, legyek türelmes, és ez kifizetődött. Tíz gólt szereztem a bajnokságban és kettőt a kupában” – mondta az Iowában született Eduvie Ikoba, akinek testvére, Tega Ikoba a Portland Timbersben játszik, s csapattársa az FTC-től nemrég távozó Franck Bolinak.

Ikoba a Dartmouth Főiskolán eltöltött négy éve után a Black Rock FC-t erősítette 2018-ban, onnan szerezte meg őt a Zalaegerszeg, de egy év után a szlovák Trencínhez igazolt, ahonnan 2022-ben tért vissza a ZTE-hez.

A 25 éves amerikai támadó felidézte a csapat Magyar Kupa-győzelmét is.

„A legtöbb srác számára ez remek tapasztalat. Azt hiszem, ketten vagy hárman vagyunk, akik valaha is nyertek valamilyen trófeát pályafutásunk során, szóval sokaknak új élmény volt ez” – mondta Ikoba, aki iránt a hírek szerint a skót Celtic és a német Stuttgart is érdeklődik.

„Ez még bizonytalan. Nyártól számítva még két évig szól a szerződésem. A csapat az Európa-konferencialiga selejtezőjében szerepel, ami igazán nagy lehetőség a klubnak. Még nem tudom, mit hoz a jövőm, maradok-e vagy megyek, de szerintem itt leszek, Zalában. Ha valahonnan kapnék egy szerződést, amellyel újabb lépést tehetnék a karrieremben, fontolóra venném a lehetőséget, de egy profi sportoló számára nem előnyös, ha ennyire előre gondolkodik, ezért most is csak a következő meccsre koncentrálok, mert szeretnénk szépen zárni az idényt, aztán majd nyáron beszélni fogok a klubbal és az ügynökömmel is” – tette hozzá Eduvie Ikoba.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 31 19 6 6 61–29 +32 63
2. Kecskeméti TE 31 14 12 5 47–29 +18 54
3. Paksi FC 31 14 6 11 56–54 +2 48
4. Debreceni VSC 31 13 9 9 47–38 +9 48
5. Puskás Akadémia 31 12 11 8 44–41 +3 47
6. Kisvárda 31 9 13 9 41–47 –6 40
7. Zalaegerszegi TE 31 10 8 13 36–39 –3 38
8. Újpest FC 31 10 8 13 39–53 –14 38
9. Mezőkövesd 31 9 9 13 36–41 –5 36
10. Budapest Honvéd 31 8 9 14 31–46 –15 33
11. Mol Fehérvár 31 7 10 14 35–43 –8 31
12. Vasas FC 31 4 13 14 28–41 –13 25
Legfrissebb hírek

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
4 órája

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
5 órája

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
5 órája

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
13 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
15 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:54

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26
Ezek is érdekelhetik