MLSZ: Henty egy meccsre szóló eltiltást kapott – a piros lapért

2018.03.20. 17:37
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága egy meccsre szóló eltiltással büntette Ezekiel Hentyt, a Puskás Akadémia nigériai játékosát, akit kiállítottak a Ferencváros elleni bajnokin.

Mint megírtuk, Henty ellen fegyelmi eljárás is indult, amiért „súlyosan sportszerűtlen magatartást tanúsított, amikor rálépett az FTC földön fekvő játékosának, Lovrencsics Gergőnek a lábára”. Ebben az ügyben március 27-én lesz a tárgyalás. Mint megírtuk, Henty ellen fegyelmi eljárás is indult, amiért „súlyosan sportszerűtlen magatartást tanúsított, amikor rálépett az FTC földön fekvő játékosának, Lovrencsics Gergőnek a lábára”. Ebben az ügyben március 27-én lesz a tárgyalás.

Szintén ki kell hagynia a következő bajnoki fordulót Joseph Paintsilnek (FTC) és Halmosi Péternek (Haladás).

A fegyelmi bizottság fenntartotta a Honvéd 300 ezer forintos pénzbüntetését, amelyet azért szabott ki a kispesti klubra, mert nem tudta biztosítani a Videoton számára a stadion területének zavartalan elhagyását. Mint ismert, március 3-án elmaradt a Honvéd–Videoton bajnoki, mivel a játékvezetők nem találták alkalmasnak a pálya talaját a mérkőzés lejátszására, és a döntésbe nehezen belenyugodó kispesti drukkerek elállták a fehérvári busz útját.

Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
4 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
9 órája

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
11 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 17:50

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06