Magyar bírók különleges olimpiai történetei; az MTK nagy árat fizetett a győzelméért

S. T. J.S. T. J.
2021.09.26. 23:28
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

• Győzött az MTK az OTP Bank Liga 7. fordulójában, de nagy árat fizettek a kék-fehérek a Mezőkövesd elleni sikerért, két hátvédjük súlyos sérülést szenvedett. A csapatkapitány Nagy Zsombor már az 5. másodpercben, rögtön a kezdést követő előreívelésnél, egy fejpárbaj során kapott egy nagy ütést, s azonnal érezte, hogy nagy a baj: a vizsgálat légmellet állapított meg. Marko Perovic pedig az utolsó vendégakció során maradt a gyepen, neki a bokája sérült meg. Hogy mi vár a következő napokban a két peches futballistára, és mikor térhetnek vissza, kiderül írásunkból.
• Győzött az MTK az OTP Bank Liga 7. fordulójában, de nagy árat fizettek a kék-fehérek a Mezőkövesd elleni sikerért, két hátvédjük súlyos sérülést szenvedett.
A csapatkapitány Nagy Zsombor már az 5. másodpercben, rögtön a kezdést követő előreívelésnél, egy fejpárbaj során kapott egy nagy ütést, s azonnal érezte, hogy nagy a baj: a vizsgálat légmellet állapított meg. Marko Perovic pedig az utolsó vendégakció során maradt a gyepen, neki a bokája sérült meg. Hogy mi vár a következő napokban a két peches futballistára, és mikor térhetnek vissza, kiderül írásunkból.

• A versenyzőkhöz hasonlóan a bírók pályafutásában is az olimpia jelenti a csúcsot. Aligha gondolnánk, egyes sportágakban mennyire szigorú válogatási elvek alapján döntenek arról, hogy a legkiválóbb sportolók sorsáról biztosan a legjobb szakemberek határozzanak. Tokióban kilenc magyar bíróként, öt versenyigazgatóként dolgozott, öten pedig a viadalok lebonyolításában segédkeztek. Az idei nyári játékokon érdekelt magyar bírók történeteiből többek között az is kiderül: miként dönthetett egy bíró a saját tanítványa sorsáról is a ritmikus gimnasztikában?

• Népsport mellékletünkben felidézzük a magyar pólósok 1971-es szereplését a hagyományos Jadran-kupán. A helyszín Jugoszlávia, a festői Hvar szigete volt, a frissen átadott Hotel Ancora uszodája fogadta a csapatokat. Noha szeptember végén zajlott le a torna, amikor máskor már véget ért az idény, s a világ legjobbjait vonultatta fel a nyolcas torna, a végső győztes a magyar válogatott lett, és sokan itthon máris a fellegekben jártak. Ám 1972-ben, a müncheni olimpián „csak” második helyen zárt a csapat, ami nem okozott különösebb örömöt, legalábbis Rajki Béla szövetségi kapitány azóta is ismételgetett meghatározása tükrében: „A magyar vízilabdának az ezüstérem már kudarc!”  

Legfrissebb hírek

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
15 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45

Kispest-Honvéd: Szomorú valóság: szakmai válság, lejtmenet; A műtét sikerült, Tóth Milán „apaszabadságra” megy

E-újság
2026.10.30. 00:35

Csepeli nosztalgia hajdani kedvencekkel; taotérkép 1407 milliárd forintról

E-újság
2026.10.28. 23:58

Nagy vesztesből aranylabdás; Szabó István csapat helyett házat épít

E-újság
2026.10.27. 23:50

Csank János: 80; Golovin: A két évvel ezelőtti Eb-bronz a példa

E-újság
2026.10.26. 23:40