Honvéd: Bonazzoli a nagy ajánlatról és a maradásról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 10:35
Emiliano Bonazzoli a következő szezon végéig is maradhat a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd játékosa. A klub Facebook-oldalának beszámolójából kiderül, hogy a korábbi olasz válogatott csatárnak volt ajánlata többek között a Serie B-ből is.

„Új élményt, egy új kihívást kerestem. Külföldi ajánlatot vártam, és lelkesen fogadtam el a Honvéd invitálását, és utasítottam el olasz másod-, illetve harmadosztályú klubok érdeklődését. Ez egy teljesen más bajnokság, ami új kihívás elé állít, március elsején kezdődik a tavaszi szezon. Tavaly a csapat elérte a harmadik helyet, és így indulhatott az Európa-ligában. A lemaradásunk nem olyan nagy, szeretnénk megismételni a tavalyi hajrát.”

Bonazzoli fél évre írt alá Kispesten, ugyanakkor a reggionelpallone.it portálnak elmondta, ez az időszak további egy évvel meghosszabbodhat.

„A klubbal nyugodtan meg tudom beszélni, mi legyen a továbbiakban, hiszen a szerződésemben van egy opció 2015 júniusáig. Nem tervezem, hogy visszatérek Olaszországba, ha úgy alakul, inkább újabb országban próbálok szerencsét. Mondjuk a magyar nyelv nagyon nehéz, eddig három szót tudok… Az edzőnk a Brescia és a Sampdoria korábbi védője, Marco Rossi úr, így vele könnyen megértjük egymást, a többiekkel spanyolul vagy angolul beszélgetünk” – mondta el a csatár.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik