Gyász: Puhl Sándor nem ellenünk, értünk bíráskodott – Gera Zoltán

Vágólapra másolva!
2021.05.20. 14:28
null
Gera Zoltán szerint Puhl Sándor nem ellenük, értük bíráskodott (Fotó: Imago Images)
Mint ismert, 65 éves korában elhunyt a világhírű magyar játékvezető, Puhl Sándor – adta hírül honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség. A nagyszerű szakember halálhíre mindenkit megrázott, ez különösen igaz kollégáira, de a 97-szeres válogatott Gera Zoltánt is lesújtotta a tragikus hír.

 

Puhl Sándor egykori kollégái nyilatkoztak először, miután megtudták a tragikus hírt. Arany Tamás megható történetet mesélt el arról, mit élt át, amikor az 1994-es vb-döntő után Puhllal dolgozhatott együtt, Varga László pedig a csibészségét emelte ki.

„Autóban ültem, vezettem, amikor megtudtam mi történt: félre kellett állnom, annyira fejbe vágott a hír. Az 1994-es vb-döntő után nem sokkal lengettem neki a Honvéd egyik meccsén, amikor megkaptam a küldést, két napig nem aludtam, annyira boldog voltam! Amikor belépett az öltözőbe, azonnal oldotta a feszültséget, én pedig éreztem, a pályán nem lehet gond. Nem éreztette, hogy nem sokkal korábban a világ legrangosabb meccsét vezette, kollégaként kezelt, pedig újonc voltam. Óriási egyéniség volt, a világ valaha volt egyik legjobb játékvezetője, az egész magyar játékvezetői társadalom gyászolja. Sokkhatás alatt állok, hiányozni fog az edzőtáborokból, a mérkőzésekről…” – mondta Arany Tamás, korábbi NB I-es játékvezető.

„Három éven át 1992 és 1995 között partjelzőként segítettem Puhl Sándor működését. Bejártuk közösen a világot. Működtünk Ausztráliában, Dél-Amerikában, s mi dirigáltunk az UEFA döntőjében is. Igazi társasági embernek számított, vagányságának, csibészségének köszönhetően értett a labdarúgók nyelvén. A mérkőzések előtti napon azonban nem volt helye a tréfának, komoly elméleti, szellemi felkészülést követelt segítőitől, s ezt várta el magától is”– fogalmazottVarga László.

Természetesen a 97-szeres válogatott korábbi labdarúgót, az U21-es válogatott szövetségi edzőjét,Gera Zoltánt is lesújtotta a szörnyű hír.

„Mint oly sokakat, engem is lesújtott a hír. Soha nem feledem, amikor még a Pécs játékosaként mérkőzést vezetett nekünk, büszkék voltunk rá, hogy a világ legjobbjának választott bíró vezeti a meccsünket. Ítéleteit elfogadtuk, mert nem ellenünk, értünk bíráskodott.”

Hamar László 1995 és 1997 között volt Puhl Sándor partjelzője.

„Könnyeimmel küszködöm, s mérhetetlen fájdalmat érzek. Sanyi volt aki a csapatába hívott, s ott lehettem vele a Dortmund–Juventus BL-döntőben, majd az angliai Európa-bajnokságon is a segítői között lehettem. Rendkívül tehetséges játékvezető volt, egy-egy mérkőzésen legalább húsz szabálytalanság történt, s abból három olyan, amit nehéz megítélni, ám ő ezeket is kiszúrta, mert neki ehhez is különleges érzéke volt.”

Szabó Zsolt, Solymosi Péter és Nagy Miklós is Puhl Sándorra emlékezett.

„Nem csak labdarúgásunk számára jelentett példaképet, de Magyarországnak is számos dicsőséget szerzett. Hatalmas veszteség ért bennünket” Szabó Zsolt, korábbi játékvezető.

„Nem találok szavakat, a gyász, a szomorúság megbénítja az embert. Szavakkal kifejezhetetlen az, hogy ezekben a pillanatokban mit is érzek” Solymosi Péter, NB I-es játékvezető.

„Büszkeséggel tölt el, hogy elnökségem idejére esett a magyar játékvezetők legsikeresebb időszaka. Puhl Sanyi jutott a legmesszebbre, hiszen világbajnoki döntőt is vezetett, nem érdemtelenül. Megtiszteltetésnek tartom, hogy ott lehettem Amerikában a világbajnokság döntőjén, s gratulálhattam Sanyinak és segítőinek. Halálhíre letaglózott”Nagy Miklós, a JT korábbi elnöke.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a hivatalos Facebook-oldalán emlékezett meg a világhírű játékvezetőről: „Nincsenek szavak. Nyugodj békében, Sándor!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik