FTC: Szeretnénk visszanyerni a szurkolóink bizalmát – Máté Csaba

Vágólapra másolva!
2023.07.22. 19:03
null
Jelenleg Máté Csaba és Leandro irányítja az FTC edzéseit (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapjának adott interjút Máté Csaba, a regnáló magyar bajnok megbízott vezetőedzője, valamint segítője, a klub egykori játékosa, Leandro. A két szakember beszélt a Klaksvík elleni történelmi kudarc feldolgozásáról, valamint a csapatra váró Ekl-selejtezőről is.

 

„Mindannyiunk számára óriási csalódás volt a feröeriek elleni mérkőzés kimenetele, illetve maga az eredmény is, ezt kell most feldolgozniuk a játékosoknak, hiszen őket is hatalmas csalódásként érték a történtek. Nagyon fontos, hogy ezt mentális oldalról jól kezeljük. (...) A legfontosabb, hogy az alázat meglegyen a csapatban, valamint a kellő tisztelet az ellenféllel szemben. Azt a hatalmas csalódást, amit a szurkolóknak okoztunk, meg kell próbálnunk helyrehozni. Szeretnénk visszanyerni a szurkolóink bizalmát, hiszen szükségünk van a támogatásukra” – mondta a fradi.hu-nak Máté Csaba.

„Már a csütörtöki, Shamrock Rovers elleni selejtezőre készülünk. A legfontosabb, hogy a fejeket rendbe tegyük, hogy mindenkinek visszatérjen az önbizalma. Tisztelet, alázat és persze, emellett bele kell tenni a kemény munkát is a felkészülésbe, az eredmények csak a kellő intenzitással végzett edzésekkel, sok futással jöhetnek vissza” – beszélt a Shamrock elleni Ekl-selejtezőről Leandro, Máté Csaba segítője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik