FTC: a közönségkedvenc marad, Somália hosszabbított – hivatalos

H. D.H. D.
2021.04.08. 16:51
null
Marad az FTC-nél, Somália szerződést hosszabbított (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros labdarúgócsapata a hivatalos honlapján, a fradi.hu-n jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Somáliával.

A Ferencváros beszámolója szerint Somália csütörtökön új szerződést írt alá, ám arra a klubhonlap nem tér ki, hogy meddig szól az új megállapodás.

A közönségkedvenc brazil középpályás második időszakát tölti az FTC-ben. Először 2011 és 2015 között volt a zöld-fehérek játékosa, majd a francia Toulouse-hoz szerződött. Ezt követően a szaúdi al-Sabab játékosa volt, 2020 januárjában pedig visszatért a Ferencvároshoz.

„Somália már hosszú ideje meghatározó tagja a csapatunknak. Továbbra is olyan állapotban van, hogy segítségünkre lehet a céljaink elérésében. Örülök, hogy a jövőben is együtt dolgozhatunk. Folyamatosan láthatjuk, hogy mind emberileg, mind szakmailag értékes tagja az együttesünknek. Nemzetközi szinten is meghatározó futballista, ezt megtapasztalhattuk a Bajnokok Ligája-csoportkörös mérkőzéseken is. Jó erőállapotban van, bízunk benne, hogy az eddig látott kvalitást tudja megmutatni a jövőben is” – idézi a fradi.hu Hajnal Tamást, az FTC klubmenedzserét.

Somália a jelenleg is zajló idényben 19 bajnokin lépett pályára, és három gólt szerzett. A 32 éves középpályás emellett alapember volt a nemzetközi kupamenetelés alatt: mind az öt selejtezőmeccsen és mind a hat csoportmeccsen pályára lépett a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
13 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
14 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
14 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
15 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
16 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
20 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
22 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
22 órája