FTC: Hajnal agyrázkódása után újra edzésre jelentkezik

S. Zs.S. Zs.
2017.08.21. 09:01
Keménykednie még nem szabad, ám Hajnal Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros középpályása nagyon örül, hogy újra edzésre mehet az agyrázkódása után.

Balszerencsés idénykezdet volt: Hajnal Tamás még az első fordulóban, a Puskás Akadémia FC elleni hazai bajnokin (1–1) egy szerencsétlen ütközés során szenvedett agyrázkódást. A 36 éves középpályás kórházba került, de hamarosan ismét a pályán láthatjuk.

„Három napig kórházban voltam, majd hazamehettem – idézte fel a július 16-i bajnokit követő napokat a futballista. – Két hétig semmiféle megterhelésnek nem tehettem ki a szervezetem. Amúgy is követem az orvosi utasításokat, hogy mielőbb rendbe jöjjek, az agyrázkódás meg tényleg nem játék, ki kellett pihenni rendesen. Két hét sok idő, főleg úgy, ha egy idő után már semmiféle problémát nem érez az ember, nincs fejfájása, nem szédül, már nagyon mozogna – olyankor nem könnyű tétlennek maradni. Hosszú napok voltak ezek. Aztán elkezdhettem a munkát: először csak kerékpározni és úszni mehettem, de a teljes pihenő után már az is nagyon jólesett.”

Az 59-szeres válogatott középpályás újabb lépcsőfokra léphetett a visszatérés útján, amikor ismét a csapattal készülhetett, igaz, orvosi tanácsra kellő óvatossággal, az ütközéseket még kerülnie kellett. A fokozatosság a kulcs ilyen esetben is, talán már csak néhány nap hiányzik ahhoz, hogy teljes intenzitással dolgozhasson a tréningeken.

„A szünetben úgy éreztem, jól erősítettünk, de nagyon peches a csapat, rengeteg sérülés nehezíti a dolgunkat – értékelte a rajtot Hajnal Tamás. – Voltak olyan mérkőzések, amelyeken valóban gyenge volt a játék, de pozitívum, hogy nem szenvedtünk vereséget. Ha nem is vagyunk jók, legyőzni sem könnyű minket. A Debrecen és a Paks elleni pontvesztés után senki sem volt boldog, de ez természetes. Ugyanakkor a Haladás elleni győzelem fontos lehet – ha visszatérnek a hiányzók, s mindenki egészséges lesz, sokkal jobb és eredményesebb lesz a csapatunk. Én ebben bízom, és látom, mindenki sokat dolgozik azért, hogy sikeresek legyünk.”

De nemcsak itthon bíznak a csapatban: a Ferencvárost a határon túl is kedvelik, ez a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein is kiderült.

„Örülök, hogy ott lehettem a programon – mondta Hajnal Tamás –, jó volt érezni, mennyire fontos a Fradi az ott élőknek. Mintegy másfél órás beszélgetésen vettem részt, valamint futballcipőket ajándékoztunk egy gyermekotthon lakóinak. Azt hiszem, sikerült örömet szerezni azoknak, akikkel találkoztunk, és ez nagyszerű érzéssel tölt el.”

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
36 perce

A Ferencváros harmadszor is kölcsönadta a szélsőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
15 órája

Szlovák válogatott középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
21 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:08

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 18:41

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 16:27