P. K.
SZ. ZS.
2023.06.01 17:17 Frissítve: 2023.06.01 17:28

FTC: Baráth az árával már hazai rekorder, de igazi főnyeremény is lehet

Mint beszámoltunk róla, Baráth Péter lett a Ferencváros labdarúgócsapatának egyik első nyári szerzeménye – tavasszal a Debreceni VSC játékosaként kölcsönben szerepelt az FTC-ben –, aki a jelek szerint egy hazai átigazolási rekordot is megdöntött.  

Baráth Péternek érdemes volt a télen kölcsönbe a Ferencvárosba igazolnia – bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, ami után a klub ki is vásárolta őt debreceni szerződéséből (Fotó: Árvai Károly)

 

Mint ismeretes, a Ferencváros labdarúgócsapata végleg szerződtette a Debrecentől Baráth Pétert, akinek a piaci értéke a Transfermarkt szerint egymillió euró. Értesüléseink szerint ez nagyjából megfelel az egyszeres válogatott középpályás tényleges kivásárlási árának is, bár a vételár összege meghaladja az egymillió eurót. Úgy tudjuk, a szintén ma (csütörtökön) bejelentett Varga Barnabás vételára ettől valamelyest elmarad.

Az NB I-ben magyar csapat másik hazai klubnak, magyar játékosért a klubok részéről nem megerősített Transfermarkt-statisztikák szerint még nem fizetett ekkora összeget. A TM-nél az eddigi magyar csúcsot a Videoton által a 2009–2010-es idényben az MTK-tól 800 ezer euróért igazolt Lencse László tartja (az ő vételáránál magasabb összeget magyar játékosért csak külföldi klubok fizettek), őt előzi most meg Baráth Péter (télen egyébként a Mol Fehérvár is hasonló összeget fizetett az Újpestnek, de két játékos – Csongvai Áron és Katona Mátyás – játékjogáért).

A középpályás azért lehet különösen jó üzlet a Ferencváros számára, mert még csak 21 éves, és az elmúlt években a posztján szereplő magyar válogatott játékosok közül például Nagy Ádám is hasonló korban, azok után tudott topligába szerződni, hogy az FTC-ben felhívta magára a figyelmet. Erre pedig Baráthnak is minden esélye meglesz, hiszen a Ferencváros az elmúlt években folyamatosan csoportkörben szerepel a nemzetközi porondon, ha pedig a nemzetközi meccseken is bizonyítani tud, a mostani vételára többszöröséért is elkelhet.

Baráth átigazolásával kapcsolatban kerestük menedzserét, Papp Gábort is, aki konkrét részleteket nem mondhatott, de azt hangsúlyozta: a Ferencváros, azzal, hogy hajlandó volt kivásárolni a középpályást debreceni szerződéséből, bizonyította, nagy lehetőségeket lát benne a jövőre nézve.      

„Nagyjából az történt tavasszal, amire a téli átigazoláskor számítottunk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a játékosügynök. – Baráth Péter kezdőként is megkapta a lehetőséget a bizonyításra, és főként a kecskeméti fejsérülésén múlt, hogy nem sikerült tartósan bent ragadnia a csapatban. Ettől függetlenül lehívta a kivásárlási opciót a Ferencváros, ami pozitív visszaigazolás a számunkra, hiszen ha nem lennének komolyak a klub szándékai, akkor biztosan nem vállalta volna egy ilyen kaliberű transzferdíj megfizetését. Ami a jövőt illeti, a céljaink változatlanok: azt szeretnénk, ha Péter stabilizálná a helyét a Fradiban, hiszen onnan reális esélye lehet a válogatott kezdőcsapatának megközelítésére, valamint idővel topligába történő átigazolásra is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Baráth Péter (Debreceni VSC – kölcsön után végleg), Varga Barnabás (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Daler Kuzjajev (orosz, Zenit – Oroszország), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Carlos Strandberg (svéd-mozambiki, Asz-Szajlija SC – Katar), Arszen Zaharjan (orosz, Dinamo Moszkva – Oroszország)
Távozók: Adnan Kovacevic (bosnyák)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:  Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bogdán Ádám (lejár a szerződése), Vécsei Bálint (lejár a szerződése)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Zsejko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Iyinbor Patrick (Vasas), Katona Bálint (Kecskemét), Katona Máté (Kecskemét), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia), Varga Ádám (Kecskemét)

Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.  

 

2023.09.25 21:59:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az NB I-es tabella élén két feljutó csapat áll, az MTK Budapest és a DVTK.

2023.09.25 21:53:09

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Különleges az edzői lét. Leginkább azért, mert hiába csapatjáték a futball, a kispad embere egyéni versenyző. Mostanság főként, hiszen – kimondjuk vagy sem – hatalmas a kenyérharc a szakma mesterei között, nem mindegy, hogy a havi bevételem annyi, amennyi (sok), vagy a tartalékaimból kell élnem, ami szintén annyi, amennyi (nem kevés, de fogy), függően a »közös megegyezéssel« fordulattal kitüntetett pénzügyi tranzakciótól.

2023.09.24 22:21:57

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Bedobni egy nevet, amelynek hallatán mindenki homlokára csap...

2023.09.24 14:34:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Dejan Sztankovics és Mátyus János is most debütált új csapatával az NB I-ben, a címvédő örülhetett a végén.

2023.09.24 13:51:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Micsoda mérkőzés volt! Hat gól, büntetők, véleményes piros lap, VAR-vizsgálatok, potya gólok...

Ajánló beállításra vár