FTC: ajánlatot tettek az egyik BL-ellenfél játékosáért – sajtóhír

2021.01.06. 11:10
null
Henry Wingóra (balra) felfigyelt a Ferencváros (Fotó: AFP)
Norvég lapértesülés szerint a Ferencváros szerződtetni szeretné Henry Wingót, a Molde 25 esztendős amerikai labdarúgóját.

 

A Ferencváros ajánlatot tett a Moldénak Henry Wingo játékjogáért – tudta meg a VG. A norvég lap szerint a Fradi a Molde elleni Bajnokok Ligája-meccsén figyelt fel a játékosra.

A 25 esztendős jobbhátvéd 2019-ben a Seattle Sounderstől szerződött a norvég együtteshez, amelynél szerződése 2021 decemberében lejár. Wingo az ősszel három BL-selejtező mérkőzésen – köztük az FTC elleni, 3–3-as döntetlennel végződő összecsapáson is – játszott, valamint az Európa-liga csoportkörében ötször lépett pályára. A 2020-as norvég bajnokságban húsz találkozón szerepelt, összesen két gólt szerzett.

Wingo – aki a védelem bal oldalán is bevethető – a Seattle Soundersszel és a Moldéval egyaránt bajnoki címet nyert, a lehetséges ferencvárosi szerződéséről az amerikai sbisoccer.com is beszámolt. A Ferencvárosban ebben az idényben jobbhátvéd poszton általában a csapatkapitány Lovrencsics Gergő vagy Botka Endre szerepelt, előbbinek a Transfermarkt adatai szerint a nyáron lejár a szerződése.

A Ferencvárost kerestük Wingo lehetséges érkezésével kapcsolatban, de a klub nem kívánt reagálni.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
51 perce

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
4 órája

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
8 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
Tegnap, 17:17

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2026.11.02. 17:50

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54