Felkészülés: több csapat is kihasználja a válogatott szünetet

H. K.H. K.
2019.11.14. 13:25
Több labdarúgó NB I-es csapat is felkészülési mérkőzést játszik a válogatott szünetben: pályára lép a Kaposvár, a Kisvárda, az Újpest és a Zalaegerszeg is.

A felkészülési összecsapásokról a klubok a hivatalos honlapjukon adtak tájékoztatást – a Kaposvár az NB II-es Szolnokkal, a Kisvárda a romániai CFR Cluj-zsal (Kolozsvári Vasutas), az Újpest a másodosztályú Vasassal, a Zalaegerszeg pedig a horvát élvonalban szereplő NK Varazdinnal (Varasd) találkozik.

A DVTK viszont arról adott játékoztatást, hogy a gárda kérésére elmarad a Topolya elleni felkészülési mérkőzés.

„Az igazság az, hogy kicsit elfogytunk, jelen állás szerint mindössze öt olyan felnőttkorú játékosom van, aki teljesen egészséges. Hárman a válogatottal készülnek, a csapaton vírusos megbetegedés söpört végig, és többen bajlódnak kisebb-nagyobb sérüléssel is, így nem szerettünk volna kockáztatni azzal, hogy esetleg bárki rásérül a már meglévő problémájára, és hetekre kiesik ” – árulta el Feczkó Tamás vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
9 órája

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
10 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
20 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:56

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.11.06. 20:15

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 20:06

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
2026.11.04. 19:25

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45