DVTK: visszatér az NB I-be a volt kövesdi gólvágó; nigériai próbajátékosok

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 14:31
null
Marin Jurina Diósgyőrben folytatja a pályafutását (Fotó: dvtk.eu)
Nigériai próbajátékosok érkezését és a korábban Mezőkövesden futballozó bosnyák-horvát csatár, a 29 éves Marin Jurina szerződtetését is bejelentette az NB I-be tavasszal visszajutó DVTK labdarúgócsapata, amely megkezdte a felkészülést a július végi bajnoki rajtra.

 

 


„Gólerős középcsatárt igazolt a DVTK. Marin Jurina korábban a Mezőkövesd színeiben 21 gólt szerzett a magyar élvonalban” – írja a dvtk.eu.

Jurina 2020 januárjában szerződött először az NB I-be, Mezőkövesdre, melynél 81 élvonalbeli bajnokin a 21 gólja mellett hét gólpasszt is jegyzett. Tavaly augusztusban Szaúd-Arábiába, a másodosztályú Al-Fajszalihoz szerződött, miután az idény első három fordulójában Magyarországon két gólt is szerzett.

„Boldog vagyok, hogy visszatérek Magyarországra - nyilatkozta most új klubja, a DVTK honlapjának Marin Jurina. – Két és fél évet töltöttem Mezőkövesden, és jó tapasztalatokat szereztem. Ismerem a magyar labdarúgást, az OTP Bank Liga mezőnyét, és a csapatok játékstílusát. Először is gyorsan alkalmazkodtam a körülményekhez, és kiváló élményeket szereztem, bízom benne, hogy másodszor még ennél is jobb játékkal tudom meghálálni a bizalmat. Készen állok arra, hogy a DVTK hasznos tagja legyek. Ennyi Borsodban töltött idő után nem kellett utánanézni, hogy milyen csapat a DVTK – folytatta –, tudtam, hogy az egyik legnagyobb magyar klub, rengeteg szenvedélyes szurkolóval. Ezt támasztotta alá az is, amit a DVTK Stadion lelátójáról láttam az ETO elleni bajnokavatón. Régóta kapcsolatban álltam a DVTK-val, ezért követtem a csapat teljesítményét, emellett azt is pontosan felvázolták, mit várnak el tőlem. Középcsatár vagyok, akinek a gólszerzés a feladata, de emellett igyekszem kivenni a részem a csapatjátékból, akár az ellenfél letámadásából is. Az én felfogásom szerint keményen kell dolgozni az edzéseken, sokat kell futni a meccseken, és akkor jönni fognak a gólok is.”

Jurina mellett két nigériai próbajátékos érkezését is bejelentette a klub.

„Két nigériai játékos edz Diósgyőrben. A fiatal Godfrey Bitok Stephen balhátvéd, a rutinos Eze Vincent Okeuhie pedig a támadósor több posztján is használható. Godfrey Bitok Stephen és Eze Vincent Okeuhie Diósgyőrben kezdi meg a felkészülést hétfőn, esetleges szerződtetésükről később születik döntés” – írta a dvtk.eu.

A 23 éves Stephen tavasszal a lengyel Jagiellonia kölcsönjátékosaként az orosz másodosztályú Volga Uljanovszkban szerepelt hét bajnokin, jelenleg szabadoon igazolható. Akárcsak Okeuhie, akinek fél éve nincs csapata, legutóbb a fehérorosz Szoligorszkban játszott, de már tavasszal is edzet Diósgyőrben.

A nyári felkészülést hétfőn kezdő DVTK egyúttal elköszönt a Puskás Akadémiától az előző idényben kölcsönkapott, 21 éves középpályástól, Radics Mártontól, aki az NB II-ben kilenc meccsen játszott a Diósgyőrben.

Kuznyecov Szergej vezetőedző hétfőn négy kapusnak és 17 mezőnyjátékosnak tartotta meg a DVTK első nyári edzését. A DVTK az első edzőmeccsét jövő héten játssza a Putnok ellen, majd kéthetes edzőtáborba utazik a csapat. Ezeken kívül még egy edzőmeccset ismertetett honlapján a DVTK: július 22-én a szlovákiai FC Kosice lesz az ellenfél.

Az első edzésen résztvevők, illetve a hiányzók névsora itt olvasható.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Bozsidar Csorbadzsijszki (bolgár, Widzew Lódz – Lengyelország), Marin Jurina (horvát-bosnyák, Al-Fajszali – Szaúd-Arábia), Artem Odincov (ukrán, Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatér(het)nek: Hornyák Marcell (Csákvár), Kispál Tamás (Eger SE), Papp Marcell (Dorogi FC), Szőke Adrián (szerb-magyar, Topolyai SC – Szerbia), Vajda Botond (Tiszakécskei LC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Joaozinho (Joao Carlos Reis Graca, portugál, Estoril – Portugália), Godfrey Bitok Stephen (nigériai, szabadon igazolható – próbajáték), Eze Vincent Okeuhie (nigériai, szabadon igazolható – próbajáték)
Távozók: Eppel Márton (szabadon igazolható), Könyves Norbert (magyar-szerb, szabadon igazolható), Senkó Zsombor (Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Radics Márton (Puskás AFC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik