Díjat alapított Fenyvesi Máté családja, amelyet minden évben az FTC egyik U15-ös játékosa kaphat meg

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.09.19. 15:10
null
Fenyvesi Máté („Tüske”) válogatott mezben
Díjat alapított a kilencven éve ezen a napon született Fenyvesi Máté családja, az elismerést minden évben a klub olyan U15-ös korosztályú játékosa kaphatja meg, aki több területen a Ferencváros 76-szoros válogatott balszélsője szellemiségének megfelelően teljesít.

 

Népsport: és jött a Doktor – a bal szélen érkezett

A keddi ünnepi eseményen az alapító okiratot aláíró Fenyvesi Beatrix – Fenyvesi Máté lánya – hangsúlyozta, hogy testvérével, Leventével szeretnék édesapjuk emlékét így is megőrizni. Szándékuk szerint ez a díj megörökíti majd azt a sportteljesítményt és szellemiséget, amely Fenyvesi Mátét nemcsak a gyermekek, hanem az utána következő generációk számára is igazi példaképpé emelte. Hozzátette: az elismerést azért egy U15-ös korosztályú fiatalnak adományozzák, mert édesapjuk tehetségét annak idején ebben a korosztályban fedezték fel Jánoshalmán. A pályafutása után állatorvosként dolgozó névadó tulajdonságai közül kiemelte önzetlen segítségnyújtását, nagy fizikai és lelki erejét, kitartó szorgalmát, gyorsaságát és robbanékonyságát. Bízik abban, hogy a díj inspiráló lesz a fiatalok számára, és a jövőben minél több tehetség kerül majd ki a klub utánpótlásából.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke azt hangsúlyozta, hogy Fenyvesi Máté csendes példakép volt, akit a mai nyelven fogalmazva kevés duma és sok tett jellemzett, és ez igazán ritka mostanság. Felidézte, hogy 1965-ben ő fejelte a Fradi történetének legfontosabb, VVK-győzelmet jelentő gólját, majd 1999-ben, egy nehéz időszakban a klub vezetését is átvette.

Fenyvesi Levente ismertette, hogy a 80 mm méretű, Fenyvesi Máté arcképét ábrázoló bronz plakettet évente egyszer annak a fiatal ferencvárosi labdarúgónak ítélik oda, aki a legkiemelkedőbb sportteljesítmény mellett legalább jó átlagú iskolai tanulmányi eredményt ér el, valamint a pályán és azon kívül is példamutató sportszerű magatartást tanúsít. A díj elnyeréséhez további, de nem kötelező elvárás a mérkőzéseken nyújtott magas színvonalú támadójáték. A kitüntetéshez 250 ezer forint pénzjutalom is jár, amelyet készpénzben vagy sportszerutalvány formájában az alapító biztosít.


Fotó: fradi.hu
Fotó: fradi.hu

 

Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója arról beszélt, hogy 15 évesen a fiataloknak az az álmuk, hogy jó labdarúgókká váljanak. Az utánpótlás-nevelésben azonban nemcsak ez számít sikernek, hanem az is fontos, hogy a tanulmányokhoz is ugyanazzal az alázattal és szorgalommal álljanak hozzá, mint a labdarúgáshoz és hogy később az élet más területén is sikeresek legyenek.

A díj odaítéléséről az FTC mindenkori elnöke, a klub akadémiájának szakmai igazgatója, az U15-ös korosztály vezetőedzője, valamint az alapító közösen dönt és minden évben a szezon hazai záró mérkőzését megelőzően adják majd át.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

HLSZ: az ekho módosítása nem jelent nagy különbséget

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 14:49