A ferencvárosi profik, akik a későbbi világbajnokot is eltángálták

Volt honnan visszakapaszkodnia a Fradinak az első profi idényt megelőzően: az 1924–1925-ös évadban 11:2-es vereséget szenvedett az MTK-tól (1924. október 19.), így egyértelmű volt, hogy a bajnoki aranyérmet Orth György és társai nyakába akasztják. Ráadásul a megismételt bajnoki döntőben (1925. augusztus 30.) az MTK 4:1-re lelépte az FTC-t. A zöld-fehérek nyolcpontos hátránnyal végeztek a második helyen, de a visszavágás reményében kezdtek neki az 1925–1926-os idénynek.

Az egyesület előző bajnokcsapatából (1912–1913) még hárman voltak tagjai a keretnek: Pataki Mihály, Blum Zoltán és Tóth Potya István. Ám időközben azért elszálltak felettük az évek. Pataki „Pityke” 1925 februárjában, 32 évesen a Vienna ellen megsérült, kérdéses volt, felépül-e, a másfél esztendővel idősebb Blum a váci futballistákat edzette, amikor reaktiválta magát, a 34 éves Tóth Potya pedig már edzőként dolgozott a csapatnál, a körülmények hozták úgy, hogy az évadot játékos-edzőként fejezte be (14 meccsen maga is pályára lépett). A kor azonban nem mindig számít, a Rapid két osztrák válogatottja, Leopold Nitsch és Ferdinand Wesely az öregeket dicsérte a Fradiból: „Kik jók ma? Csak a régiek. Blum, Pataki, azok tudnak. A fiatalok? Azok semmi. Vagy alig valami.” Pataki, Blum és Tóth Potya is kritikát fogalmazott meg: „A mai fiatalság már nem tudja úgy odaadni magát egy eszmének, mint ahogy mi tettük fiatal korunkban. Nem tudnak mindent feláldozni a klub dicsőségéért.” Az is tény, hogy az ősi ellenfél MTK meggyengült. Orth a bécsi Amateure elleni meccsen (1925. szeptember 9.) súlyos sérülést szenvedett, kiesett a védelemből Mándi Gyula, és a válogatott jobbszélsője, Braun József csupán nyolc mérkőzésen játszott.

Az őszi szezont az FTC zárta az élen, s 13 év elteltével úgy is megnyerte a bajnokságot két ponttal az MTK előtt, hogy tavasszal gyengélkedett, az utolsó fordulóban (1926. május 30.) az Újpest is eltángálta (3:1). Ám nem ez volt a tavasz fő slágere: a honi futball válságát élte, éles vita folyt a profizmus bevezetésének kérdésében. A konklúzió a következő volt: „Békét kell teremteni. A mai álamatőrség szégyenletes korszakát végre le kell zárni.” A felek 1926. március 8-án határozatot hoztak, amely szerint az 1926–1927-es évad már profi bajnokság néven fut.

Tóth Potya átalakította az utolsó amatőr évadban bajnok Fradit. Tisztában volt azzal, hogy Blum helyére új középfedezetet kell beépítenie, az Olaszországból hazatérő Bukovi Márton erre a posztra telitalálatnak bizonyult, a balfedezet egy ugyancsak külföldről, a Kielből visszatérő korábbi FTC-játékos, Obitz Gábor lett. S visszatért a Wiener AC-tól Schlosser Imre is, hogy hetedszer is aranyérmes legyen a Fradival. Tóth Potya helyén a bal szélen Kohut Vilmos játszott. A tízcsapatos első osztályban a közvetlen vetélytársakkal az ősszel döntetlenre mérkőzött (az Újpest ellen 0:0, a Hungária ellen 2:2), 1927 tavaszán viszont mindkettőt megverte (az Újpestet 2:1-re, a Hungáriát 4:1-re), s hétpontos előnnyel nyerte meg a bajnoki címet a lila-fehérek előtt. Az már csupán ráadás volt, hogy június 16-án a Magyar Kupa döntőjében a bajnok 3:0-ra ismét legyőzte az Újpestet. A Fradi az Amsel – Takács I, Hungler II – Furmann, Bukovi, Obitz – Rázsó, Turay, Dán, Schlosser, Kohut összeállítású csapattal állt fel, a gólokat Turay (2) és Bukovi szerezte.

Az 1927–1928-as évadban a Ferencváros óriási bravúrt vitt véghez, amelyet eladdig magyar együttes még nem: egymást követő két idényben duplázott, azaz bajnok lett és Magyar Kupa-győztes. Dupla dupla a javából! A 12 résztvevővel nekivágó élvonalban továbbra is a lila-fehérek és a kék-fehérek voltak a legnagyobb ellenfelei, a Ferencváros az első hét fordulóban 14 pontot szerzett, közte Takács II József góljával 1:0-ra legyőzte az Újpestet is, a következő fordulóban pedig a Hungáriát 3:2-re, Takács II (2) és Szedlacsek találatával. A nyolcadik körben nagy meglepetésre az Üllői úton 3:1-re kikapott a Sabariától. Összességében egy döntetlen (Újpest–Ferencváros 1:1) mellett két vereséget szenvedett (a Sabaria után a Hungáriától 2:1-re kapott ki), s négy ponttal előzte meg az Újpestet. Tóth Potya az idényre átalakította a csatársort, Pataki Mihály, Schlosser és Dán Vilmos helyére Takács II Józsefet, Turay Józsefet és Szedlacsek Ferencet építette be. Ugyanakkor a többi poszton többnyire ugyanazok szerepeltek, mint az előző kiírásban: Takács I, Hungler II, Furmann, Bukovi, Obitz, Rázsó, Kohut.

A Nemzeti Sport 1928 tavaszán 1-től 5-ig értékelte a labdarúgók teljesítményét, s nem csupán a bajnoki, hanem a kupa-, nemzetközi és válogatott találkozókat is figyelembe vette. A képzeletbeli dobogóra három fradista állhatott fel, Bukovi Márton lett az első 57 ponttal 18 mérkőzés alapján, Kohut 42 egységet gyűjtött 19 találkozón, a harmadik Takács II 41-et 18 meccsen. De még Furmann 35/18-as és Takács I 33/18-as mutatója sem rossz (nem átlagot számoltak, előnybe került, aki több meccsen lépett pályára).

Noha szűkebb értelemben az egyhuzamban nyert bajnoki elsőségek jelentik a sorozat témáját, a zöld-fehérek az MK-ban is dupláztak, a döntőben (1928. június 24.) a bajnoki utolsó, miskolci illetőségű Attilát győzték le Kohut három góljával 5:1-re. Az NS kritikus volt a kupagyőztessel: „A lanyhán játszó Ferencváros nehezen tudta megtörni a jól küzdő Attila erejét” , illetve a szaklap a Tóth Potyától a posztot átvevő Kohut játékával sem volt megelégedve: „(...) csak a helyzetek kihasználásában volt az igazi, különben egészen színtelen játékot produkált.”

A Ferencváros 1928-ban nemcsak duplázott, hanem triplázott is: a bajnokság és a Magyar Kupa mellé első magyar együttesként megnyerte a Közép-európai Kupát (KK). A döntőben 7:1-re verte meg a Rapidot – a bécsi 5:3-as vereség már se nem osztott, se nem szorzott –, Edi Frühwirth, az osztrákok középfedezete csak ennyit mondott az Üllői úti zakó után: „Elég jó sportemberek vagyunk ahhoz, hogy ezt a nagy vereséget igazságos eredménynek ismerjük el.”

Ha ehhez hozzávesszük, hogy az 1929-es dél-amerikai túrán a Ferencváros 3:2-re legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok (a következő évben vb-győztes) Uruguayt is, kijelenthetjük, nem indult rosszul a profi korszak.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. július 17-i lapszámában jelent meg.)