"Szia, Ronald, emlékszel még rám? kérdezte egy kétévesforma kisfiú Ronald Habit, a DVSC-MegaForce horvát középpályását, akit miközben az öltözőben a társak énekeltek, üvöltöztek egymás kezéből rángattak ki a televízió, rádiók és napilapok tudósítói.
"Tudod, a múltkor, a meccs után…” – kámpicsorodott volna el a futballpalánta, amikor az amúgy pezsgőt szorongató játékos széles mosolyra derülve úgy válaszolt: "Hát hogyne emlékeznék!”A gyerek boldogsága leírhatatlan volt, csakúgy, mint Habié, az összes debreceni játékosé és vezetőé, a szurkolóké, mindenkit szétvetett a jókedv az öltözőben s annak környékén az utcákon, tereken diadalittasan masíroztak akár hazafelé, akár valamely szórakozóhely irányába az emberek."Hatalmas csata volt, ebben a pillanatban nem is tudok mást mondani, csak azt, hogy iszonyúan elfáradtam, ám az öröm átjárja a testemet, és így már nem is fáj annyira egy-egy rúgás, amit a mérkőzés alatt kaptam. Egyszerűen boldog vagyok!” – magyarázta a már tőle megszokott végtelenül kedves akcentussal beszélő, csupa szív középpályás.Természetesen egy mondat után odébb húzták nyilatkozni Ronald Habit, akárcsak a többi, az öltözőből egyenként kilépő debreceni játékost. Sándor Tamás rövidnadrágban és pólóban értékelte a mérkőzést, próbált meg szavakat keresni, amivel elmondhatja, mit is jelent ez az eredmény neki, a DVSC-nek, Debrecennek és az országnak: "Ez fantasztikus!”Dombi Tibort már a levezető körök közben csíptük el: "Meg kell mondanom, többet vártam a görögöktől, azt hittem jobban nekünk esnek, ehhez képest… Összességében náluk volt többet a labda, ám igazi helyzet, ha jól számolom, csak előttünk adódott. S kit szeretnék ellenfélnek a harmadik fordulóban? Mindegy. Most viszont csak élvezni szeretném ezt a sikert.”
Legfrissebb hírek
