Nem hosszabbította meg Vida Anna szerződését a Mondeville

2011.12.28. 07:43
null
Vida Anna (fehérben) az utolsó két meccsén már jól játszott, de addigra döntöttek a sorsáról francia klubjában
Címkék
Vida Anna, a magyar válogatott bedobója a Ferencvárosnál kezdte az idényt, majd novemberben az Európa-kupában szereplő Mondeville-hez igazolt. A francia csapatban eltöltött hetek nem mondhatóak sikeresnek, Vida kevés lehetőséget kapott, december végén lejáró szerződését pedig nem hosszabbították meg.

 


– Milyen az itthonlét?
– Nagyon jó! Már karácsony előtt két nappal hazajöttem Szarvasra, és itt töltöttem az ünnepet. Hiányoztak a szeretteim, jó volt újra látni őket.

– Mikor utazik vissza a csapatához, Franciaországba?
– Sajnos úgy alakult a helyzet, hogy nem kell visszatérnem a Mondeville-hez. Beszéltem az edzővel, azt mondta, ő is felelős azért, hogy nem hosszabbítottuk meg a két hónapra szóló szerződésemet, hiszen nem adott elég lehetőséget, öt-tíz perceket játszottam.

– Pedig az utóbbi meccseken kezdett belelendülni, december 21-én már három hármast is elsüllyesztett a soros bajnokiján...
– Valóban egyre jobban ment a játék, csak későn sikerült beilleszkednem a rendszerbe. Tudtam, hogy szezon közben nem könnyű új csapathoz igazolni, de hogy ennyire nehézkes legyen, mint az én esetemben, azt egyáltalán nem hittem. Az utolsó hetem sikerült igazán, a legutóbbi két meccsemen játszottam úgy, ahogyan szerettem volna huzamosabb ideig Franciaországban.

– Nehéz szívvel búcsúzott?
– Igen, mert nagyon szerettem a várost, az országot, rendkívül kedvesek voltak velem a Mondeville-nél. Korrekt módon váltunk el, megköszönték a munkámat, azt mondták, örültek, hogy a csapatukban játszottam, tehát teljes mértékben békés volt a búcsú.

– Mit hoz magával Franciaországból?
– Rengeteg tapasztalatot. Megismertem belülről Európa egyik legerősebb bajnokságát, kipróbáltam, milyen az otthontól távol, egyedül élni. Ez a másfél hónap bizonyosan hasznomra válik a jövőben.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBŐL KIDERÜL, VIDA ANNA HOGYAN KÉPZELI EL A SZEZON MÁSODIK FELÉT – A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN TALÁLJÁK.

Legfrissebb hírek

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
20 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
7 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
7 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
7 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
7 órája