Kilencvenéves a magyar kosárlabdasport legendája

NÉMETH ANDREANÉMETH ANDREA
Vágólapra másolva!
2023.05.05. 08:29
null
Judik Zoltán (Fotó: Földi Imre)
Május ötödikén tölti be 90. életévét Judik Zoltán, a magyar kosárlabdasport legdicsőségesebb korszakának legendája, aki játékos-pályafutása lezárása után építészmérnökként szintúgy maradandót alkotott.

Az 1933. május ötödikén Budapesten született Judik Zoltán a Kelenföldi Munkás SE kosárlabdázójaként kezdte karrierjét, majd játszott az éra két hazai sztárcsapatában, a MAFC-ban és a Bp. Honvédban. Összesen nyolc bajnoki címet nyert, 116-szor szerepelt a válogatottban, amellyel 1954-ben aranyérmes lett a budapesti főiskolai világbajnokságon, 1957-ben ezüstérmes a párizsi universiadén, 1957-ben és 1959-ben negyedik a szófiai, illetve az isztambuli Európa-bajnokságon, 1960-ban kilencedik a római olimpián. A legendás Greminger János mellett volt a válogatott irányítója – de a sors elvette tőle két történelmi siker lehetőségét.

A sportágban szinte mindenki ismeri hihetetlen balszerencséje történetét: a fogorvosi kezeléssel elkapott hepatitis fertőzése miatt az utolsó pillanatban kikerült az 1955-ös budapesti Európa-bajnokságot megnyerő keretből. (Azóta is ez az Európa-bajnoki cím a magyar kosárlabdasport legnagyobb sikere.) Miután pedig a kor híres nemzetek közötti tornája, az 1956-os bolognai Mairano-kupa legjobb játékosának választották, az OTSB nagyhatalmú vezetősége, Hegyi Gyula elnök és Kutas István hivatalvezető döntése nyomán társaival együtt lemaradt a melbourne-i olimpiáról.

„Azt mondták, egy csapat tizenöt tagja csak egy érmet szerezhet, míg tizenöt egyéni versenyzőnek legalább tizenötre van esélye. Így húztak le minket, kosarasokat is a kiutazók listájáról, ahogy az 1954-ben vb-ezüstérmes labdarúgókat. A válogatottak közül csak a vízilabdázókét vitték ki, mert az ő aranyuk úgymond biztos volt...” – emlékezett vissza a 67 évvel ezelőtt történtekre Judik Zoltán.

Az 1960-as római olimpiát követően visszalépett a válogatottságtól, a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomát szerző építészmérnökként a kalapácsvető olimpiai bajnok Németh Imre irányította Népstadion és Intézményei építőipari csoportjának főmérnöke lett. Nyolc éven át dolgozott a Mátraházától Dunavarsányig 18 sportlétesítményt felölelő állami „portfólió” karbantartását végző csoportban. Aztán 1968-tól a Testnevelési Főiskola következett, és annak rekonstrukciós munkái, majd 1986-tól 2002-es nyugdíjba vonulásáig a Nemzeti Sportuszodában dolgozott, de „klasszikus nyugdíjas” sohasem volt és sohasem lesz: építészmérnöki pályafutását a tornatermektől a csarnokokig 180 sportlétesítmény dicséri.

A sporttechnológiára specializálódva szerzett magának országos hírnevet: közreműködött többek között a budapesti Tüskecsarnok eredeti és csaknem másfél évtizeddel későbbi terve, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportközpontja, a Ludovika Aréna multifunkcionális csarnoka, a hozzá tartozó szabadtéri sportpályák megalkotásában. Skardelli György mérnökcsapatának tagjaként részt vett a Puskás Aréna eredeti terveinek létrehozásában, valamint az MVM Dome projektjében.

Kilencvenéves kora ellenére a mai napig sportol, teniszezik, vezette a korosztályos magyar páros ranglistát, szenior Európa-bajnokságok állandó indulója volt.

Persze, a kosárlabdázástól sem szakadt el, alapítója a Kosarasok Klubja nevű, a korábbi játékosokat, edzőket, játék- és sportvezetőket 2018 óta ismét közös pályára „terelő” szervezetnek. Fia, Judik Béla, veje, Misek Csaba is magyar bajnok, válogatott kosárlabdázó volt, unokája, Misek Levente manapság is a MAFC férficsapatát erősíti.

Legfrissebb hírek

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
5 órája

A Monaco 125 pontig jutott; győzelmével élen a Hapoel Tel-Aviv a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: nagyot lépett előre az erősorrendben a magyar válogatott

Kosárlabda
2025.12.03. 14:38

Gasper Okorn: A csapat nem akkor mutatja meg a karakterét, amikor húsz ponttal vezet

Kosárlabda
2025.12.03. 09:46

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29

Belgiumban sem lehetetlen a győzelem a férfi kosárválogatottnak

Kosárlabda
2025.12.01. 09:47

Somogyi Ádám: Tudunk ennél is jobban játszani

Kosárlabda
2025.11.30. 12:00

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Vojvoda nem játszhat Belgiumban

Kosárlabda
2025.11.29. 16:41
Ezek is érdekelhetik