Férfi kosár: Hangáék ismét kikaptak a bajnokság elődöntőjében

2018.06.07. 11:04
Hanga Ádám csapata, az FC Barcelona másodszor is kikapott a Kirolbet Baskoniától a spanyol kosárlabda-bajnokság elődöntőjében.

A katalán gárda szerdán 9814 néző előtt 85–79-re maradt alul a magyar légiós korábbi együttesének vendégeként, így a nyitányon 86–61-re nyertes baszkok már 2–0-ra vezetnek az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

Hanga 30 perc alatt 13 pontot szerzett, 3 lepattanót gyűjtött és 3 gólpasszt adott.

Teljesen más mérkőzés volt, mint a hétfői, mert összeszedettebben és jobb mentalitásban kezdtünk. A végére aztán elfogytunk a kemény és szervezett Baskonia ellen – nyilatkozta az MTI-nek a 29 éves kosaras. – Azon kívül, hogy a volt csapatom ellen játszottam, a meccs különlegessége az volt a számomra, hogy ismét irányító poszton szerepeltetett az edzőm. Jól ment a játék, de nem vagyok boldog, mert ezúttal sem nyertünk” – jelentette ki Hanga, hozzátéve, pénteken hazai pályán meg akarják szerezni első győzelmüket az elődöntőben.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
2026.04.09. 23:47

Ez nem a La Liga: az Atlético két góllal nyert Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 22:55

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 22:07

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.04.07. 23:11

Hanga Ádám 11 pontjával egyenlített a Badalona a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
2026.04.07. 22:11

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22

Férfi kosárlabda Euroliga: élre állt az Olympiakosz; Spanyolországban kapott ki a Real Madrid

Kosárlabda
2026.04.03. 23:00

A Falco visszavágott a Körmendnek a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.27. 20:40
Ezek is érdekelhetik