Férfi kosár Eurokupa: Golomán csapata nagy skalpot szerzett; Maronkát kölcsönadták

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.01.25. 22:33
null
Golomán Györgyék négy vereség után nyertek újra az Eurokupában (Fotó: Árvai Károly)
Golomán György csapata, a litván Lietkabelis az elmúlt hetek vereségei után nagy skalpot szerzett a férfi kosárlabda Eurokupában: nagy fordulatokat hozó mérkőzésen, hazai pályán 92–88-ra legyőzte a szerda esti csatát az A-csoport első helyén váró francia Bourg Basketet.

Rosszul kezdett a Lietkabelis, 0–8-nál Golomán György triplája hozta az első hazai pontokat, és bár az első negyed elment, utána óriási fordulat állt be: a harmadik játékrészben 25 pont fölé is kúszott a litván csapat előnye. A nyerőember a Besiktastól nemrégiben visszatérő Gediminas Orelik volt, aki hat sikeres triplával szállt be a cseresorból, és 27 ponttal zárta a mérkőzést. A Bourg nagy hajrát vágott ki, 41–20-ra nyerte az utolsó negyedet, de egyenlítenie nem sikerült. Golomán a kezdő ötös tagjaként indította a meccset, 14:30 percet játszott, nyolc pontot szerzett (2/3 tripla, 2/2 büntető), három védőlepattanó, két dobásblokkolás, egy assziszt, két labdavesztés, három elkövetett és egy kiharcolt fault került a statisztikai lapjára.

A Joventut Badalona is pályán volt szerda este, de a Ljubljana elleni győzelemnek Maronka Zsombor már nem volt részese: a héten klubja kölcsönadta őt az idény végéig egy másik spanyol csapatnak, a Betisnek. Utóbbi a bennmaradásért harcol a spanyol élvonalban, és soraiban minden bizonnyal több játéklehetőség jut majd a fiatal magyar kosarasnak, mint eddig az élbolyt ostromló Badalonában.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROKUPA
ALAPSZAKASZ – 12. FORDULÓ
A-CSOPORT

Lietkabelis (litván)–Bourg Basket (francia) 92–88
Joventut Badalona (spanyol)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 96–91
Bursaspor (török)–Prometej (ukrán) 92–94
Reyer Venezia (olasz)–U-BT Cluj-Napoca (román) 95–90
Germani Brescia (olasz)–Ratiopharm Ulm (német) 72–85
B-CSOPORT
Paris Basketball (francia)–Dolomiti Energia Trento (olasz) 86–75
Promitheasz Patrasz (görög)–Buducsnoszt VOLI Podgorica (montenegrói) 81–72
Slask Wroclaw (lengyel)–Hamburg Towers (német) 64–100
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Türk Telekom Ankara (török) 84–82
London Lions (angol)–Gran Canaria (spanyol) 57–60

AZ ÁLLÁS
A-CSOPORT
1. Joventut Badalona128
4
998–957 0.667
2. Prometej128
4
1028–1002 0.667
3. Bourg Basket
128
4
1016–997 0.667
4. Venezia127
5
967–914 0.583
5. Ulm127
5
994–1019 0.583
6. Bursaspor126
6
1015–1012 0.500
7. Brescia125
7
957–9470.417
8. Lietkabelis125
7
945–981 0.417
9. U-BT Cluj-Napoca124
8
1032–10530.333
10. Olimpija Ljubljana 12 2
10
1025–1095 0.167
B-CSOPORT
1. Gran Canaria1210
2
984–911 0.833
2. Hapoel Tel-Aviv128
4
1054–9460.667
3. Paris Basketball128
4
1014–978 0.667
4. Türk Telekom Ankara128
4
1030–957 0.667
5. Patrasz127
5
966–972 0.583
6. Buducsnoszt127
5
925–848 0.583
7. London Lions125
7
951–967 0.417
8. Hamburg124
8
952–1009 0.333
9. Trento122
10
857–993 0.167
10. Slask Wroclaw121
11885–1037 0.083

Az Euroleague Basketball égisze alá tartozó Eurokupa alapszakaszában (2022. október 11.–2023. március 29.) két csoportban 10-10 csapat küzd, oda-vissza körmérkőzés után mindkettőből az első nyolc helyezett jut be a kieséses szakaszba (2023. április 12.–május 3.). A nyolcad-, a negyed- és az elődöntő párharcai egyaránt egymérkőzésesek, akárcsak a finálé (a hazai pálya előnye az alapszakaszban jobb helyezést elérő csapatot illeti meg).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik