Női kézi: máris távozik a dán edző Törökországból

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 14:34
null
Helle Thomsen távozott török csapatától (Fotó: AFP)
Hét hónap után távozik a török Kastamonu női kézilabdacsapatának kispadjáról a dán vezetőedző, Helle Thomsen.

Augusztus elején számoltunk be arról, hogy a holland női válogatott szövetségi kapitányaként világbajnoki bronzérmes, Eb-második és kétszeres Eb-bronzérmes, míg a svéd nemzeti együttessel Eb-3. helyig jutó Helle Thomsen lett a török első osztályban szereplő Kastamonu vezetőedzője.

A hír legfőképpen amiatt volt érdekes, mert a dán szakember úgy fogadta el a törökök ajánlatát, hogy nem sokkal előtte a koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzetre hivatkozva visszautasította az orosz élcsapat, a 2019-es Bajnokok Ligája-döntős Rosztov-Don által kínált lehetőséget.

Kedden érkezett a hír, hogy a Kastamou és Thomsen közös megegyezéssel úgy döntött, szerződést bontanak egymással.

„A szerződésemben szerepel, hogy amennyiben szeretnék, távozhatok a nyáron. Jeleztem a vezetőségnek, hogy élni szeretnék ezzel az opcióval, és ezután megegyeztünk az azonnali szerződésbontásról” – mondta Thomsen a dán Tv2-nek

„Ezúton is szeretnénk megköszönni Helle Thomson munkáját és az erőfeszítéseit, mindig tisztelettel gondolunk rá. Kívánjuk neki a legjobbakat” – írta a Kastamonu közösségi oldalán.

A Kastamonu 14 győzelemmel és 2 vereséggel a török bajnokság második helyén áll, az Európa-ligában már nem érdekelt. A helyét az eddigi másodedzője, Serkan Inci veszi át az idény végéig.

A Midtjyllanddal kétszeres dán bajok Thomsen egyelőre nem tudja, mit tartogat számára a jövő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik