Női kézi: dán erőnléti edző Siófokon, még két játékos jöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.14. 17:56
null
Együtt az új siófoki keret (Fotók: a Siófok hivatalos Facebook-oldala)
Hétfőn a Siófok női kézilabdacsapata is megkezdte felkészülését az új idényre. Christian Dalmose vezetőedző már két hete a Balaton partján tartózkodik a családjával, és nagy motivációval vetette bele magát a munkába.

 

„Végre megérkeztek a játékosok, alig vártam már, hogy kezdjünk – idézi Dalmiose-t a siofokkc.hu. – Már három hónapja itt vagyok, megismertem a klubot, nagyon meg is szerettem. Én felkészültem az új szezonra, és a játékosokon is ugyanezt láttam a délelőtt folyamán. A következő hetek nagyon megterhelőek lesznek a lányok számára, de ez a felkészülés része. Casper Jansen, akivel már Dániában is dolgoztam együtt, erőnléti edzőként segíti a munkámat. Holnap elvégezzük a Bip-tesztet, hogy lássuk, milyen állapotban vannak a játékosok, és ez alapján fogjuk az edzésprogramot elkészíteni. Ma reggel megtartottam az első értekezletet, jó volt együtt látni a keretet. Még egy vagy két játékos érkezhet a csapathoz, valamint Dani Piedade és Gercsó Nóra. Ma nem volt túl jó idő reggel, de a csapat az esőben futott öt kilométert, délután a játékosok megismerkedtek az új erőnléti edzővel. Nagyon pozitív érzéseim vannak."

Aszma el-Gaui és Lara González
Aszma el-Gaui és Lara González
Előtérben Pastrovics Melinda
Előtérben Pastrovics Melinda
Erdősi Ildikót (balra) láthatóan feldobta a felkészülés kezdete
Erdősi Ildikót (balra) láthatóan feldobta a felkészülés kezdete
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik