Juan Carlos Pastor: Hinni kell a játékrendszerben

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2016.01.26. 13:30
null
Juan Carlos Pastor Talant Dujsebajevvel is beszélt Wroclawban (Fotó: Mol-Pick Szeged)
Kedves ismerőst köszönthettek a szegedi játékosok a csapatszálláson: a Tisza-parti csapat vezetőedzője, Juan Carlos Pastor hétvégén érkezett meg Wroclawba, hogy a helyszínen is megnézze a férfi kézilabda Európa-bajnokságon szereplő játékosait. A spanyol meccs (18.15, Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n) előtt vele beszélgettünk, de megkérdeztük a hazánkban játszó Cristian Ugaldét és Niko Mindegíát is.

„Szombaton érkeztünk meg, élőben is meg szerettem volna nézni a játékosaimat, hogyan teljesítenek az Eb-n – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Juan Carlos Pastor, a Mol-Pick Szeged spanyol vezetőedzője. – Azért csak a középdöntőre jöttünk ki, mert most egy helyszínen hat csapatot is láthatunk, de szerdán már utazunk is haza."

ÚJRA APA–FIÚ ÜTKÖZET

A magyar válogatottat irányító Talant Dujsebajev és a spanyol csapatban játszó fia, Alex is hangsúlyozta, a múltban már hozzászoktak, hogy szembekerülnek egymással a pályán, így nem lesz különleges a mostani mérkőzés.

„A fiam az ellenfélnél szerepel, ez érdekes szituáció, de nekünk már nem különleges, profi sportemberként kezeljük. Klubcsapataink a Bajnokok Ligájában is összefutottak, és mindig izgalmas volt a Vardar Szkopje–Kielce csata" – mondta Talant Dujsebajev.

„Már sokadszor játszom édesapám ellen, nekem ez semmiféle lelki gondot nem okoz. Hozzáteszem, neki sem” – erősítette meg apja véleményét Alex.

Csapattársak is szembekerülnek egymással, így Cristian Ugalde több veszprémi barátjával is összefut majd a pályán:

„Követtem a magyar válogatott meccseit, már ugrattuk is egymást a csapattársaimmal az egymás elleni találkozó kapcsán, de persze a pályán félre kell raknunk a barátságot. Nekünk nagy szükségünk van az újabb két pontra az elődöntőhöz, ehhez jobban kell játszanunk, mint a dánok ellen."

Pastornak különösen tetszett a vasárnapi csoportrangadó:

„A spanyol–dán meccs magas színvonalú volt, az első félidőben Sterbik Árpád lenyűgözően védett. A folytatásban a spanyolok játéka visszaesett, sokszor eladták a labdát, de Sterbik még egy ideig meccsben tudta tartani a csapatot. A dánok egyre jobban belejöttek, miután átvették a vezetést, fölénybe kerültek. Guardiola nem játszott, pedig Morrosszal kiváló párost alkotnak a védelemben."

A Szeged vezetőedzője a játékosai mellett felkereste kollégáját, a magyar válogatottat irányító Talant Dujsebajevet is.

„Talant a barátom, a hétvégén találkoztam vele, és beszélgettünk a jelenlegi helyzetről. Nincs könnyű dolga a kicserélődött kerettel, a játékosoknak nemzetközi tapasztalatra van szükségük a fejlődéshez. A legfontosabb, hogy hinni kell a játékrendszerben, és utána keményen dolgozni, edzésről edzésre javulni valamiben. Sokat segíthet egy jó eredmény, mert utána a játékosok is elgondolkodnak rajta, hogy ezek szerint működőképes a rendszer. A Ciudad Real ezzel nyert BL-t vagy éppen a spanyol válogatott világbajnokságot. Ha nem hisznek benne, úgy nagyon nehéz."

Pastor szerint türelmesnek kell lenni, és mindig megtalálni, mi az az apróság, amiben jobbak tudunk lenni, mint egy nappal korábban. Szegeden is az első három-négy hónap kemény volt. Senki sem értette, mit akar játszani a csapattal. De miután legyőzték a Veszprémet, mindenki elkezdett hinni.

NAGY LÁSZLÓ: FEL KELL SZÁNTANUNK A PARKETTET

A legnagyobb gondot nem is a vereségeinkben látja, hanem abban, ahogy kikapott a csapat, túl nagy volt a különbség: „Már a félidőben tudni lehetett, hogy vereség lesz a vége. Pedig ebben a helyzetben is erősnek kell maradni, és a következő támadásra vagy védekezésre koncentrálni."

A spanyol szakembernek tetszett a játékosai hozzáállása, az igazán nagy feladata akkor lesz, amikor visszatérnek Szegedre, mert „át kell állítani" az agyukat újra a klubmunkára. Az Eb-re visszatérve, természetesen arról is megkérdeztük, mi várható a kora esti meccsen.

„A spanyoloknál több kulcsjátékos fáradtnak tűnik, míg mások kisebb sérülésekkel küzdenek. A védekezés és az abból induló lerohanás nem működött a dánok ellen, de kiváló szélsőik vannak, így a visszafutás a magyaroknál is fontos lesz. A spanyoloknak nagy szükségük van a győzelemre a négy közé jutáshoz, biztosan komolyan fogják venni a találkozót."

MINDEGÍA: NEM NORMÁLIS MECCS LESZ A MAGYAROK ELLEN

KÖVESSE A TORNÁT ÉLŐ HÍRFOLYAMUNK SEGÍTSÉGÉVEL!

>> FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, ADATBANK

FÉRFI KÉZILABDA EB, LENGYELORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, WROCLAW
JANUÁR 26.

Spanyolország–MAGYARORSZÁG 18.15 (Tv: M4 Sport)
Svédország–Dánia 20.30 (Tv: Sport1)
JANUÁR 27.
Svédország–MAGYARORSZÁG 16.00 (Tv: M4 Sport)
Spanyolország–Oroszország 20.30 (Tv: Sport1)
Németország–Dánia 18.15 (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Dánia 3 3 88–70 +18 6
2. Németország 4 3 1 115–106 +9 6
3. Spanyolország 3 2 1 79–78 +1 4
4. Oroszország 4 1 1 2 109–115 –6 3
5. Svédország 3 1 2 76–79 –3 1
6. MAGYARORSZÁG 3 3 67–86 –19 0


ELLENFÉLNÉZŐ: SPANYOLORSZÁG
Olimpia:
3. (1996, 2000, 2008), 5. (1980, 1992), 7. (2004, 2012), 8. (1984), 9. (1988), 15.-(1972) – 10 részvétel
Világbajnokság: 1. (2005, 2013), 3. (2011), 4. (1996, 2003, 2015), 5. (1986, 1990, 1993, 2001), 7. (1997, 2007), 8. (1982), 10. (1978), 11. (1995), 13. (2009) – 16 részvétel
Európa-bajnokság: 2. (1996, 1998, 2006), 3. (2000, 2014), 4. (2012), 5. (1994), 6. (2010), 7. (2002), 9. (2008), 10. (2004) – 11 részvétel
Egymás elleni mérlegünk Spanyolországgal: 34 mérkőzés, 12 győzelem, 5 döntetlen, 17 vereség, 802– 825-ös gólkülönbség

Legutóbbi mérkőzés: 2015. január 9.
Spanyolország–Magyarország 27–25 (14–15)
Ovideo
Magyarország
: Mikler – Harsányi 1, Schuch, Nagy L. 5, Ilyés 3, Nagy K. 3, Iváncsik G. 2. Csere: Székely, Pallag (kapusok), Szöllösi Sz. 1, Bodó 2, Ancsin G., Balogh Zs. 3, Zubai Sz., Lékai 4, Varsandán M., Császár 1, Szöllösi B., Gerdán. Szövetségi kapitány: Talant Dujsebajev

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Mikler Roland (MVM Veszprém), Bartucz László (Csurgói KK)
Jobbszélsők: Pásztor Ákos (Grundfos Tatabánya), Hornyák Péter (Csurgói KK)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Mol-Pick Szeged), Nagy László (MVM Veszprém)
Irányítók: Faluvégi Rudolf (Csurgói KK), Nagy Kornél (Dunkerque, francia)
Beállók: Bánhidi Bence (Balatonfüred), Schuch Timuzsin (MVM Veszprém), Zubai Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: Bodó Richárd (Grundfos Tatabánya), Borsos Tamás (Ceglédi KKSE), Dzsamali Iman (Kristianstad, svéd)
Balszélsők: Gazdag Tibor (Csurgói KK), Iváncsik Gergő (MVM Veszprém)

Szövetségi kapitány: Talant Dujsebajev
Edző: Sótonyi László
Csapat-koordinátor: Bartók Csaba

>> A VÁLOGATOTT JÁTÉKOSAINAK NÉVJEGYEIT ITT TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik