Férfi kézi: Nagy László bajnoki címmel és BL-győzelemmel búcsúzna

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2019.05.11. 12:16
null
Nagy László az idény végén befejezi pályafutását (Fotó: Koncz György)
Mint beszámoltunk róla, a világ egyik legjobb kézilabdázója, Nagy László pénteken hivatalosan is bejelentette, a nyártól nem játszik tovább, ezzel lezárul egy korszak a zseniális jobbátlövő életében és a sportág történetében. A visszavonuló klasszis bajnoki címmel és Bajnokok Ligája-győzelemmel búcsúzna a Veszprémtől.

– Könnyezett. Előtte mikor sírt legutóbb?
– Nem is emlékszem – válaszolta a Nemzeti Sportnak pénteken a visszavonulását bejelentő Nagy László, aki a Magyar Telekom székházában tartott sajtótájékoztatón többször elcsukló hangon közölte élete sorsfordító döntését. – Ez az elhatározás, illetve a bejelentése és az ünnepélyes körülmények tényleg meghatottá tettek, és nem tudtam visszatartani a könnyeimet.

– Tudja, az öregek azt mondták, van az úgy, hogy a kikívánkozó sírást egyszerűen tilos elfojtani.
– Nagyon igaz. Ezt éltem át ezekben a pillanatokban. Fontos, de nem szomorú nap ez az életemben, mert huszonkét éves, fantasztikus élményekkel dúsított pályafutás után fejezem be június másodikán a BL kölni négyes döntőjében. A sportágtól persze véletlenül sem köszönök el, hiszen bőven lesz feladatom a szövetség szakmai alelnökeként és a Veszprém sportigazgatójaként.

Nagy László könnyes bejelentése a 29. perctől

– A klubot működtető vállalkozás vezetője, Csík Zoltán azt mondta, ez a legfontosabb poszt az egyesületben, ezért ezt csak olyan valakire érdemes és szabad bízni, aki nagyon ért a sportághoz, s akire rábízható a klub jövője.
– Erre mondom, hogy nem fogok unatkozni júliustól.

– Pedig elmarad a napi két edzés hétfőtől péntekig. Erre gondolt már?
– Persze. Tudom, hogy nem lesz könnyű, és nyilván nem is lehet, élettani okokból nem is szabad egyik napról a másikra leállni. A harminc éve megszokott napi életritmusom azonban biztosan módosul. A családom Szegeden terelgetett a sport felé. Előbb a kosárlabdát, aztán a kézilabdát választottam, kiváló nevelőedzőm volt, és tizenkilenc évesen már a Barcelona igazolt játékosa, majd a magyar válogatott tagja lehettem. Tizenkét évet töltöttem a katalán gárdában, amelynek csapatkapitánya is lehettem, a válogatottal két olimpián jártam.

– Mi volt a legfőbb hozama ennek az időszaknak?
– Tinédzserből és zöldfülű játékosból érett családapa lettem, és szakmailag is hatalmasat léptem előre, kétszer emelhettem magasba a BL-trófeát. Ezért végtelenül hálás vagyok magyar és spanyol trénereim mellett az engem mindenben támogató drága édesanyámnak, és kedves feleségemnek, Erikának, aki szintén kézilabdázó volt, valamint kislányunknak, Deborának, és kapus testvéremnek, Leventének. Nagyon igaz, hogy a sikeres férfiak mögött mindig ott áll legfőbb támaszuk és segítőjük, a nő.

– Mit szólt, hogy még a sportág európai vezérkara is képviseltette magát a bejelentésén?
– Nagyon meglepett, hogy az EHF több vezetője is eljött. Gratulált Horváth Gabriella elnökségi tag, valamint David Slezak, az európai szövetség marketingvezetője. A szűkebb szakmát pedig Gerd Butzek, a Forum Club Handball ügyvezetője képviselte.

– Bejelentette, hogy a nyáron befejezi, az idény legfontosabb meccsei viszont még ön és a Veszprém előtt állnak.
– Erről most annyit, hogy a csapattal a lehető legfényesebb sikereket szeretném elérni. Bajnoki és harmadik BL-aranyat.

NÉVJEGY: NAGY LÁSZLÓ
Született:
1981. március. 3., Székesfehérvár
Magasság/testsúly: 207 cm/116 kg
Posztja: átlövő
Klubjai: Pick Szeged (1994–2000), FC Barcelona (spanyol, 2000–2012), MKB MVM
Veszprém/Telekom Veszprém (2012–2019)
Nevelőedzője: Gera Norbert
Edzői: Buday Ferenc, Skaliczki László, Koleszár György, Kővári Árpád, Valero Rivera,
Xesco Espar, Manolo Cadenas, Xavier Pascual, Carlos Ortega, Xavier Sabaté, Ljubomir
Vranjes, David Davis
Mérkőzései/góljai a válogatottban: 209/749
Legjobb eredményei: 2x olimpia-4. (2004, 2012), vb-6. (2003, 2009), vb-7. (2017), vb-8.
(2013), vb-9. (2007), vb-11. (1999), Eb-8. (2008), Eb-9. (2004), Eb-12. (2016), Eb-13.
(2006), junior vb-4. (2001), junior Eb-3. (1998), ifjúsági Eb-1. (1999), ifjúsági Eb-3. (1997),
2x BL-1. (2005, 2011), 3x BL-2. (2001, 2015, 2016), EHF-kupa-1. (2003), EHF-kupa-2.
(2002), Szuperkupa-1. (2003), Szuperkupa-2. (2000), 2x SEHA-liga-1. (2015, 2016),
4x spanyol bajnok (2003, 2006, 2011, 2012), 4x Spanyol Király-kupa-győztes (2000, 2004,
2007, 2009), 5x magyar bajnok (2013, 2014, 2015, 2016, 2017), 5x MK-győztes (2013, 2014,
2015, 2016, 2017), 4x év legjobbja (2009, 2013, 2015, 2016), 3x világválogatott (2005, 2009,
2017)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik